Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Mártonffy Balázs: Donald Trump ellen indul, de neki kedvez az első riválisa

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. február 16. 07:44
Nikki Haley hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a Republikánus Párt elnökjelölti pozíciójáért. Ezzel ő lett az exelnök első hivatalos kihívója. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének vezetője szerint azonban még nem lehet tudni, hogy a jövő évi vagy talán már a 2028-as amerikai elnökválasztásra készül a korábbi dél-karolinai kormányzó.

A frissen bejelentkező republikánus jelöltnek, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövetének van külpolitikai tudása, ami az orosz–ukrán háború által dominált narratívában kifejezetten fontos. Kötődik Donald Trumphoz, de egyéni identitást is sikerült kirajzolnia, Dél-Karolinában és Washingtonban is szerzett kormányzati tapasztalatot – mondta Mártonffy Balázs.

„Az igazi kérdés az, hogy Donald Trump szempontjából egyáltalán komolyan vehető kihívó-e Nikki Haley, hiszen talán túlontúl kötődik a volt elnökhöz. A bejelentés ilyen időzítése – Trump után ő az első bejelentő – általában azt szokta sugallni, hogy nem a legerősebb jelölt, hiszen az időzítés közelsége Trump indulásának bejelentéséhez inkább azt mutatja, hogy szeretne a verseny előtt elindulni, hogy ezzel előnyt kovácsoljon magának, pénzügyi, kampány-, hírnévtámogatást" – mondta az Amerika-szakértő, és hozzátette, szerinte a komolyabb jelöltek még fontolgatják a bejelentésük időzítését. Ide sorolta:

  • Ron DeSantist, Florida kormányzóját,
  • Mike Pompeo volt külügyminisztert,
  • Mike Pence volt alelnököt.

Szerinte vélhetően azért mondja a legtöbb republikánus stratéga, illetve szakértő, hogy DeSantis és Trump között dől el a küzdelem majd, mert a mostani közvélemény-kutatások szerint ez a két legismertebb és leginkább támogatott jelölt. Trump szempontjából pozitív fejleménynek tartja Nikki Haley indulását, mert ő szeretné elkerülni, hogy kizárólag közte és DeSantis közül lehessen választani, ugyanis ebben az egyszerűsített felállásban a jelenlegi adatok alapján a floridai kormányzó jobb. Sőt,

az exelnök érdeke az, hogy minél több republikánus jelölt beindítsa kampányát.

„Egyfelől osztott mezőben az ő ismertsége és nemzeti szinten való beágyazottsága kiemelné a többi közül, másfelől minden egyes kampányindulóban az ő hozzávaló relációt tudná kiemelni, tehát minden egyes kampányinduló arról szólna, hogy »hát igen, igen, de ő már egyszer támogatott engem, már egyszer valamit mondott rólam, és mégiscsak inkább rólam, Trumpról szóljon a sztori«” – indokolta álláspontját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének vezetője.

Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó a Republikánus Zsidó Koalíció évenkénti vezetői találkozóján a Las Vegas-i The Venetian szálloda-kaszinóban 2022. november 19-én. MTI/EPA/Carloine Brehman

Nikki Haley-vel kapcsolatban az a nagy kérdés, hogy igazából a négy évvel későbbi elnökválasztáshoz szeretné előkészíteni önmaga ismertségét, esetleg Donald Trump oldalán mint alelnökjelölt, vagy komoly szándékai vannak a soron következő választáson is.

„Mint indiai-amerikai, tehát mint bevándorló, mint nő vannak olyan republikánus szavazóbázis-szegmensek, amiket ő meg tud szólítani” – mondta.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének vezetője abból, hogy a demokraták egyre inkább Joe Biden újraindulásában gondolkoznak, azt olvassa ki, hogy arra számítanak, Donald Trump lehet a republikánus jelölt, márpedig őt egyszer már legyőzte.

Jelenleg alacsonyabb hőfokon van Trump támogatottsága, viszont bármilyen belobbanó belpolitikai ügy, amire a korábbi elnök jól rá fog tudni húzni, fellobbanthatja ezt a lángot – véli Mártonffy Balázs. Emlékeztetett arra is, hogy „csak egy év múlva, 2024 februárjában indulnak el maguk az előzetes választási kérdések, addig még a mezőny kialakulásáról fogunk beszélgetni”. Szerinte az is sokat fog számítani, hogy végül a demokraták beállnak-e Joe Biden mögé, vagy ott is megy majd az adok-kapok.

(Nyitóképünkön Nikki Haley-t, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetét fogadja Donald Trump akkori amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2018. október 9-én. Haley ezen a napon benyújtotta lemondását, az elnök pedig elfogadta azt.)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mártonffy Balázs: Donald Trump ellen indul, de az ő malmára hajtja a vizet az elsőként bejelentkező rivális
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást