eur:
395.67
usd:
366.68
bux:
65714.75
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/Facebook

Borzalomként írják le a törökországi állapotokat a HUNOR tagjai

Már tizenkét túlélőt kimentett a romok alól Törökországban a magyar mentőegység. Mukics Dánielt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjét kérdeztük a részletekről.

A hivatásos magyar tűzoltókból álló Hunor nevű mentőcsapat megérkezése óta éjt nappallá téve, folyamatosan dolgozik a földrengés sújtotta Törökországban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője tájékoztatása szerint szerda reggelig tizenkét túlélőt sikerült a romok alatt felkutatniuk és kiemelniük, valamint hét holttestet is találtak.

Mukics Dánel kiemelte: egyedül a magyar csapat az, amelyik 0–24-ben, tehát megállás nélkül dolgozik, három helyszínen egyszerre, az összes többi mentőcsapat leáll éjszakára. „Tehát ebben is egészen egyedülálló az a munkavégzés, amit a HUNOR tűzoltói végeznek” – fogalmazott a szóvivő, emlékeztetve, hogy a fő feladatuk a romok alatt rekedt emberek felkutatása keresőkutyákkal, valamint speciális kutatóeszközökkel (optikai és hang alapú személykeresővel stb.).

A munkavégezést nagyban megnehezíti, hogy nem nagyon lehet komolyabb földmunkagépeket alkalmazni, mert fennáll a veszélye, hogy a romok alatt rekedt emberek további sérüléseket szenvednének el – jelezte a tűzoltó alezredes.

„Óvatosan, csak kézi erővel lehet megemelni, megmozgatni a több tonnás vasbeton tömböket”

– magyarázta. A kutatás-mentést szintén negatívan befolyásolja, hogy a hajnai órákban „kemény mínuszok röpködnek”, ami a túlélés esélyeit is nehezíti.

A magyar bázis egy 500 négyzetméteres területen épült ki, ahol kilenc sátort húztak fel. Ide vonulnak vissza a HUNOR-tagok pihenni, étkezni. Mukics Dániel megjegyezte: beszélt egy „sokat látott, sokat tapasztalt” tűzoltóval, aki azt mondta: egész egyszerűen borzalmas a látvány,

ilyen szörnyűséget még soha nem láttak.

Tehát ezt a fajta munkát sem fizikailag, sem lelkileg nem lehet sokáig bírni – emelte ki a szóvivő –, ezért 8 óránként váltják egymást a HUNOR-tagok (8 órát dolgoznak, majd 8 órát pihennek, aztán minden kezdődik előröl). Így a magyarok részérre kijelölt 16 ezer négyzetméteres kárterületen egyszerre három ponton is, a nap 24 órájában mentenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×