Nyitókép: Pixabay

Új vízerőművek jöhetnek a Dunára

Infostart
2023. január 24. 07:01
Az elképzelések szerint az erőműveknek legkésőbb hat éven belül termelniük kellene.

Két új dunai vízerőmű építését tervezi Románia és Bulgária - írta szófiai kormányzati forrásokra és az Economedia.ro portálra hivatkozva a Magyar Nemzet. A szófiai kabinet által január 17-én közzétett dokumentum szerint a két erőművet a vaskapui energetikai egység mintájára közösen építené fel és használná a két balkáni ország.

Az egyik, 840 MW beépített kapacitású erőművet a folyam Turnu Severin és Nikopol közti szakaszán tervezik, a másik, nagyságrendileg hasonló kapacitású erőmű helyszíne a Calarasi és Szilisztra közötti folyamszakasz volna.

A működésbe helyezés határideje – maximum hat év – azonban annyira valószínűtlenül optimista, hogy a szakemberek szerint irreálisnak is tekinthető.

A Maszol.ro hírportál által megszólaltatott Borbély Károly, a vízerőműveket működtető román állami vállalat, a Hidroelectrica felügyelőbizottsági tagja szerint „sok víz lefolyik még a Dunán, amíg két új vízerőművünk lesz rajta”. Két hasonló kaliberű beruházás megvalósítása ugyanis már csak a szigorú környezetvédelmi előírások miatt is roppant körülményes. A Hidroelectrica számára ugyanakkor már az is jelentős eredmény lenne, ha sikerülne felújítani és fejleszteni a már meglévő erőműveket.