Nyitókép: MTI/AP/Letzte Generation Österreich

Döntöttek Németországban: ez lett 2022 legcsúnyább szava

Infostart
2023. január 10. 20:30
A klímaaktivisták sorozatos tiltakozó megmozdulásai szülték az elmúlt év legcsúnyább szavát Németországban. A marburgi egyetem jogászokból és újságírókból álló független bizottsága ezúttal a Klimaterroristen (Klímaterroristák) szó mellett tette le a garast.

Az év legcsúnyább szava (Unwort des Jahres) kezdeményezés célja a nyelvi tudatosság és érzékenység fejlesztése a közbeszéddel, a nyilvános kommunikációval kapcsolatban. A szavakat mindenekelőtt annak alapján vizsgálják, hogy sértik-e az emberi méltóságot vagy a demokratikus alapértékeket.

Korábban – 1991 óta – a Darmstadti Egyetem független testülete választotta ki az év legcsúnyább szavát a beküldött javaslatok alapján. Idén a Marburgi Egyetem bizottsága döntött a klímaterroristák kifejezés mellett.

Indokolásában kimondta a testület, hogy a kifejezést szándékosan használták a közbeszédben. Ennek célja az volt, hogy lejárassák a klímavédelemért a legkülönbözőbb módon tüntető aktivistákat, illetve különféle tiltakozó megmozdulásaikat.

A zsűri bírálta a kifejezés alkalmazását, hangsúlyozva, hogy azzal a klímavédelem aktivistáit a terroristákkal azonosítják, szándékosan kriminalizálják, illetve lejáratják. Az indokolás rámutatott arra is, hogy ezzel a polgári engedetlenség és a demokratikus ellenállás erőszak nélküli tiltakozási formáit az erőszak és az államellenesség kontextusába helyezték. A kifejezés pedig ahhoz vezetett, hogy az egész vita hangsúlya az aktivisták jogos tartalmi követelései helyett a tiltakozókkal szembeni fellépésre helyeződött át. Hasonló célú kifejezés volt korábban az ökoterrorizmus szó is.

Az egyetemi zsűri szerint 2022-ben a második helyen a szociálturizmus kifejezés végzett, amely a konzervatív CDU elnökének, Friedrich Merznek a nevéhez fűződik.

Merz a szóval az Ukrajnából érkezett menekülteket illette, amiért később nyilvánosan bocsánatot kért.

A testület úgy értékelte, hogy a kifejezés lejáratja a Németországban a háború miatt menedéket kereső ukránokat, vitatva ezzel kapcsolatos alapvető jogukat.

A marburgi dobogó harmadik helyét a defenzív építmény (defensive Architektur) kifejezés érdemelte ki. A közbeszédben ugyancsak szándékosan terjesztett kifejezés a bizottság szerint valójában egy olyan, az emberi méltóságot sértő építési módot igyekezett jellemezni, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza az egy helyen hosszabb ideig tartó – például a parkok padjain történő – tartózkodást.

A testülethez december végéig több mint 1400 javaslat ékezett.

Egy évvel korábban, 2021-ben a Pushback (visszatoloncolás) volt az esztendő legcsúnyább szava, amely a zsűri akkori értékelése szerint igyekezett megszépíteni a menekültek kitoloncolásával kapcsolatos embertelen bánásmódot.

2020-ban a koronavírus-járványra utalva a koronadiktatúra volt az év legcsúnyább kifejezése.

A múlt század egyik legcsúnyább szavának az emberanyag (Menschenmaterial) kifejezést választották.

2006-ban a hivatali nyelvezetben a kitoloncolási eljárásokkal kapcsolatban használt önkéntes kiutazás (freiwillige Ausreise) vite el a pálmát, 2008-ban, a világméretű pénzügyi válság elmélyülésének évében pedig a szükséget szenvedő bankok (notleidende Banken). 2015-ben, a menekültválság idején a bevándorlásellenes Pegida mozgalom által terjesztett Lügenpresse (hazug sajtó) kifejezés nyert. Egy évvel később pedig a nemzetáruló (Voklksverräter) szó volt a befutó.