Nyitókép: MTI/PAP/Andrzej Lange

A Patriot-összecsapás után váratlan fordulat a német–lengyel viszonyban

Infostart
2022. december 16. 07:37
Andrzej Duda lengyel elnök berlini látogatása hangnemváltásról tanúskodott.

Ukrajna vagy Lengyeloszág? Erről szólt a különös huzavona a Lengyelországnak szánt németországi Patriot rakéták ügyében. A rakétákat a Scholz-kormány ajánlotta fel a lengyel légvédelemnek az ukrán határnál történt rakétabecsapódás miatt. A varsói kormány előbb megköszönte, majd elutasította a német segítséget, mondván, erre Ukrajnának nagyobb szüksége van. A lengyel államfő viszont nem így gondolta, szerinte Varsónak kellenek a német rakéták. Andrzej Duda ezt most Berlinben is megismételte.

A sajátos labdázásból kivette részét Mariusz Blaszczak védelmi miniszter mellett Mateusz Morawiecki kormányfő, sőt Jaroslaw Kaczynski, a konzervatív lengyel kormánypárt, a PiS elnöke is.

Varsó végül "beadta derekát", és a legfrissebb értesülések szerint a közeli napokban meg is kezdődik a Patriot rakétarendszerek lengyelországi telepítése. Ennek ellenére a találgatás egyáltalán nem szűnt meg azzal kapcsolatban, hogy valójában mi állt a kezdeti lengyel elutasítás mögött, majd mi motiválta mégis a varsói belegyezést.

Ilyen körülmények között tett látogatást a német fővárosban a lengyel államfő, aki német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel elsősorban Ukrajnáról, valamint a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt.

Közvetlenül a vizit előtt Morawiecki miniszterelnök afölött örvendezett, hogy a Mercedes egymilliárd eurós beruházással új üzemet létesít a sziléziai Jaworzno városában. Andzej Duda pedig indulása előtt nem sokkal

magát a jó német–lengyel kapcsolatok ügyvédjének nevezte.

A varsói vendég mindezt Berlinben is megerősítette, amikor jó szomszédsági kapcsolatoktól beszélt. Sőt külön kiemelte, hogy – mint fogalmazott – a német–lengyel történelem nagyon jól alakult az elmúlt harminc évben. A Németország által felajánlott Patriot-rakétákkal kapcsolatba pedig úgy fogalmazott, hogy ez rendkívül fontos gesztus Varsó számára.

Ebbe a képbe aligha illeszkedik, hogy a lengyel politika legerősebb emberének tartott Jaroslaw Kaczynski a közelmúltban azzal vádolta Németországot, hogy "dominanciára" törekszik Európában. Sőt a kormánypárt elnöke azt állította, hogy Németország most békés eszközökkel akarja megvalósítani azokat a terveit, amelyek megvalósítása annak idején katonai eszközökkel nem sikerült. Kaczynki szerint ez az az út, amely nemcsak Lengyelországban, hanem egész Európában válsághoz és összeomláshoz vezet. Ezért pedig Németország a felelős.

Ezzel szemben az államfő Berlinben azt hangoztatta, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak különleges szerepe van, nem csupán a két szomszédos ország, hanem Európa és ezen belül Ukrajna számára is.

Német elemzők most azt találgatják, vajon Duda államfőnek elegendő hatásköre van ahhoz, hogy a német–lengyel viszonnyal kapcsolatos álláspontját a kormány számára is elfogadottá tegye.

A tekintélyes Heinrich Böll Alapítvány berlini irodájának vezetője ezzel kapcsolatban a ZDF német televíziónak nyilatkozva úgy értékelte, hogy Lengyelországnak normális kapcsolatokat kell fenntartania Németországgal,

Egy ilyen viszonynak külpolitikai súlya van – vélekedett Joanna Maria Stolarek, aki szerint ez azért is fontos Lengyelország számára, mert Ukrajna jövőjét illetően szerepet kíván játszani.