Nyitókép: Jean-Francois Badias MTI/AP

Ez a német rezsicsökkentés, amit ott árféknek hívnak

Infostart
2022. november 14. 15:47
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint.

A szövetségi parlament előző heti döntése után hétfőn a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt szolgálja, hogy addig is mérsékelje az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.

Az egyszeri támogatás több mint húszmillió fogyasztónak jár, az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek, így a háztartások mellett a cégeknek, és többi között a kórházaknak és az óvodáknak is.

Az egyszeri támogatás után következő lépés lesz a árfék program, amely a kormány tervei szerint februárban indul és 2024 tavaszáig tart majd. Ebben az időszakban a földgáz, a távhő és a villamos energia árát is korlátozzák, kilowattóránkénti 12, 9,5, illetve 40 centben.

A kedvezményes ár az előző évi fogyasztás 80 százalékáig jár.

Ez a támogatás is minden fogyasztóra kiterjed, kivéve a nagyjából 25 ezer ipari földgáz-nagyfogyasztót, akiknek külön támogatási programot indítanak, a tervek szerint januártól.

Az ellátási helyzet azért kritikus, mert csaknem teljesen kiesett az eddigi legnagyobb szállító, Oroszország, amely a háború februári kezdete óta fokozatosan visszafogta a Németországba irányuló exportot, annak ellenére, hogy a háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet.

A kormány számításai szerint decemberi átalánydíj-támogatás és az árfék program egyszerre kezeli a két gondot, enyhíti a fogyasztók terheit és takarékosságra ösztönöz, mert a kedvezményes ár nem a teljes fogyasztásra vonatkozik.

A szövetségi kormány egy sor egyéb eszközzel is igyekszik segíteni a fogyasztóknak, így például

a 19 százalékos áfakulcs alól a kedvezményes, 7 százalékos kulcs alá sorolták a földgázt

átmenetileg, 2024 tavaszáig. A különböző támogatások finanszírozására egy 200 milliárd eurós alapot állítanak fel. Ez az úgynevezett pénzügyi védőernyő. A forrást hitelfelvétellel teremtik elő.