Nyitókép: Wien Energie/Christian Hofer

Óriási vízforraló segíti melegen tartani Bécs városát

Infostart
2022. szeptember 27. 21:30
Óriás vízforraló – így becézik Bécsben a Spittelau szemétégető területén kialakított új hőerőművet, amely az áramhálózat stabilizálásában, a feleslegesen termelt energia hasznosításában és a környék távfűtésében is fontos szerepet tölt majd be. Tökéletesen passzol a fölé magasodó, Hundertwasser stílusú szemétégetőhöz, a tetején pedig tetőkertben pihenhetnek és kertészkedhetnek a bécsi energiavállalat dolgozói.

A 2017-ben létesített Leopoldau hőerőmű párjaként immár Spittelauban is szolgálatba állt egy új „power-to-heat” létesítmény, az „óriás vízforraló”. Az áram- és távhőhálózatot intelligensen összekötő erőmű elsődleges feladata, hogy a szélerőművek által termelt energiatöbbletet hasznosítsa, vagyis azt az energiát, amelyre pillanatnyilag nincs szüksége az elektromos hálózatnak és egyébként elveszne.

Erős szél esetén pár perc alatt üzembe helyezik a „vízforralót”, amely fogadja a fölösleges energiát és már forralja is a vizet 155 Celsius-fokra, hogy a környék távhőellátását segítse vele. Mivel az új erőmű működése tisztán megújuló energián alapszik, ahhoz is hozzájárul, hogy Bécs fokozatosan függetlenné válhasson a földgáztól – írja közleményében Bécs Város Külképviseleti Irodája.

Az erőművek biztosítják az elektromos hálózat stabilitását minden olyan esetben, amikor az nem jut az energiaigényének megfelelő mennyiségű áramhoz. Ha túl kevés energia termelődik, akkor tűzoltásként bekapcsolják a rendszerbe a simmeringi erőművet, amelyet az áramkimaradások kivédésére hoztak létre. Ha pedig túlkínálat van áramból, akkor lép közbe a leopoldaui és a spittelaui „vízforraló”, hogy a felesleget hasznosítsák. Leopoldau egyébként az üzembe helyezése óta már összesen 38 000 megawattóra hőt állított elő a felesleges áram felhasználásával. Ennek alapján valószínű, hogy az a 4,9 millió eurós befektetés, amit a spittelaui új erőmű létrehozása jelentett a Wien Energie-nek, szintén meg fog térülni – jegyzik meg.

A Hundertwasser stílusában kialakított erőmű tetején hangulatos pihenőhelyet hoztak létre az energiavállalat dolgozói számára. A speciális ökobetonnal fedett teraszon magaságyásokat alakítottak ki, ahol zöldséget, gyümölcsöt, fűszernövényeket lehet termeszteni. Sőt, a biodiverzitás jegyében a spittelaui erőmű saját méhkassal is büszkélkedhet.