Nyitókép: Harland Quarrington

A királynő halála - ez történik pénteken

Infostart
2022. szeptember 16. 08:58
Reggel közel öt kilométeres sorban álltak a II. Erzsébet koporsójának megtekintésére várók.

III. Károly király a mai napon rövid látogatást tesz Wales-ben felesége, Kamilla társaságában: helikopterrel teszi meg az utat, délelőtt 11 órakor pedig szertartáson vesz részt, melyben édesanyjáért imádkoznak a hívek.

Ezt követően a parlamentbe mennek, ahol részvétnyilvánításokat fogadnak, majd Mark Drakeford miniszterelnökkel találkoznak a cardiffi kastélyban magánkihallgatás során - írja a Sky News.

További programok

Az egykori walesi herceg III. Károlyt általában szívesen fogadták korábbi látogatásai alkalmával, de a királyi család fenntartásának fontosságával kapcsolatosan aggályok merültek fel Wales-ben az elmúlt időszakban.

Emiatt várhatóan tüntetők fogadják majd a királyi párt a kastélynál.

Délután az új walesi hercegi pár, Vilmos és Katalin ellátogat egy katonai kiképzőközpontba, hogy találkozzon a Nemzetközösség katonáival, akiket azért vezényeltek az Egyesült Királyságba, hogy részt vegyenek az állami temetésen.

András herceg is egyenruhát húzhat egyetlen alkalommal

A Buckingham palotába visszatérő III. Károly vallási vezetőket fogad, majd felkészül a Westminster Hallban, édesanyja koporsója mellett teljesítendő feladatára -

testvéreivel együtt negyed órán át áll őrt,

helyi idő szerint este háromnegyed nyolctól a hercegek virrasztása keretében. A hírek szerint mindannyian katonai egyenruhát viselnek majd, beleértve azt az András herceget is, akit ezen jogától korábban megfosztottak, ám most mégis engedélyt kap erre az egyetlen alkalomra.

András a Falkland-szigeteki háborúban szolgált a Királyi Haditengerészet tisztjeként, altábornagyi rangig jutva. Januárban azonban megfosztották minden tiszteletbeli katonai tisztségétől, miután a pedofil milliárdos Jeffrey Epsteinnel való barátsága miatt maga is bajba keveredett.

Újabb részletek a hétfői temetésről

Eközben nyilvánosságra hoztak néhány részletet azzal kapcsolatosan is, milyen személyes kérései voltak II. Erzsébetnek saját temetésével kapcsolatosan: egyik kérése szerint saját skót dudása fog egy dallamot eljátszani a szertartáson, ahol a felolvasott szövegek és az elhangzó zenék is a királynő saját preferenciáit tükrözik majd.

A szertartásra meghívást kapott kétszáz olyan kitüntetett is, akiket a királynő születésnapja alkalmából ismertek el, többek között a pandémia idején végzett munkájukért.

Az állami temetésen két perces gyászszünetet tartanak, mely alatt London fölött az ég is csendes lesz, mivel a Heathrow nem indít és fogad járatokat 11:40-től fél órán át - olvasható a BBC cikkében.