Nyitókép: Mohamed Szaber

Mekkába zarándokolt egy jemeni a királynőért, letartóztatták – videó

Infostart
2022. szeptember 13. 13:03
Nem azzal volt a baj, hogy a nagy zarándoklatot, az umrát nem muszlimért tette meg, hanem hogy egy feliratot tartott feje fölé ezzel kapcsolatosan.

A férfi a közösségi médiában tett közzé videót tettéről, melyben a következő feliratot emelte magasba: "Umra II. Erzsébet királynő lelkéért, kérjük Istent, hogy fogadja őt a mennyben és az igazak között".

A felvétel bejárta a szaúdi közösségi médiát, az emberek azonnal letartóztatását követelték: Szaúd-Arábia ugyanis megtiltja a zarándokoknak, hogy feliratokat vigyenek magukkal vagy szlogeneket skandáljanak, amikor Mekkába utaznak – írja a The Guardian.

Az elfogadott, hogy elhunyt muszlim nevében járja ki valaki a zarándoklatot, de nem muszlim vallásúak esetében a vallás szerint erre nincs lehetőség.

II. Erzsébet pedig nemcsak hogy nem muszlim volt, hanem az anglikán egyház feje, így elméletileg az umra nem is érvényes.

A biztonsági erők a Nagy Mecsetnél "letartóztattak egy jemeni állampolgárságú lakost, aki egy videóban transzparenssel jelent meg a Nagy Mecset belsejében, megsértve az umrára vonatkozó előírásokat és utasításokat" – áll az állami média közleményben. A férfival szemben megtették a szükséges jogi lépéseket.

Az állami tévé bemutatta a férfi által készített videót is, de a feliratot olvashatatlanná tették.

Az umra az a típusú zarándoklat, melyet a muszlimok az év bármely részében megtehetnek, szemben a haddzsal, melynek szabott ideje van.