Nyitókép: Rost-9D/Getty Images

Egymásnak esett az utasszállító két pilótája repülős közben

Infostart
2022. augusztus 29. 08:41
Felfüggesztették az Air France két pilótáját, mert összeverekedtek a pilótafülkében és a légiutas kísérőknek kellett szétszedniük őket.

A két pilóta a Genfből Párizsba tartó járaton verekedett össze még júniusban. A svájci La Tribune arról számolt be, hogy a pilóta és a másodpilóta nem sokkal a felszállás után összeveszett, és a gallérjuknál fogva ragadták meg egymást, miután az egyik láthatóan megütötte a másikat. A legénységnek kellett közbelépnie, aminek egy tagja ezután is a pilótafülkében maradt, hogy őrizze a rendet.

A verekedés miatt az utat nem kellett megszakítani, és a repülő biztonságban földet ért. Az ügyben viszont vizsgálat indult – idézi a 444.hu a The Guardian cikkét.