Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

A pénzügyminiszter hajthatatlan - Végéhez közeledik a kilenceurós közlekedési korszak Németországban

Infostart
2022. augusztus 11. 16:15
Augusztus 31-én vége a kedveznényes közlekedésnek Németországban. A kilenceurós országos bérlet megszűnik. A tartományok hasonló kedvezményes folytatást követelnek. Christian Lindner pénzügyminiszter ellenáll, szerinte másra kell a pénz.

Az egész országra szóló kedvezményes bérletet a nyári hónapokra, júniusra, júliusra és augusztusra vezették be. Az a helyi közösségi közlekedés mellett a Deutsche Bahn vasúttársaság regionális járatain is érvényes, igaz, a vonaton csak a másodosztály vehető vele igénybe.

A cél a bérlet bevezetésével az volt, hogy részben ellensúlyozzák az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt emelkedő energiaárakat. Az engedmény felettébb nagyvonalúnak számított, amit jelez, hogy Berlinben például 86 euróba került a havi bérlet a helyi közlekedési vállalatnál.

Ugyanakkor nem titkolt törekvés volt az is, hogy lehetőség szerint valamelyest visszaszorítsák a nyári hónapokban virágzó gépkocsiforgalmat és ezáltal a benzinfogyasztást is.

Bár a hivatalos statisztika még nem készült el, egyedül júniusban a kedvezményes bérletet több mint 30 millióan vették igénybe.

Némelyest csökkent a gépkocsiközlekedés, az utazók elsősorban a vasutat vették igénybe.

Augusztus végéhez közeledve a tartományok most azzal álltak elő, hogy vagy a kilenceurós rendszer maradjon érvényben, vagy legalább megközelítően kedvezményes utazást biztosítsanak. Egyesek közülük kilátásba helyezték azt is, hogy mindehhez saját pénztárcájukból is hajlandók hozzájárulni.

Mások viszont arra várnak, hogy a szövetségi kormány legyen a kezdeményező, abból indulva ki, hogy "aki rendeli a zenét, az fizet".

Bajorország például azon a véleményen van, hogy mindent a központi kormánynak kellene fizetnie. A bajor közlekedési miniszter szerint az ukrajnai orosz háború okozta mostani rendkívüli helyzetben az emberek számára minden további tehermentesítést a kormánynak kell finanszíroznia.

Felmerült annak lehetősége is, hogy egymáshoz közel fekvő tartományok fognának össze, és egyfajta regionális bérletet biztosítanának.

De korábban szóba jött még egy 365 eurós éves bérlet vagy egy 29 eurós havi bérlet bevezetésének lehetősége is.

A szabaddemokrata pénzügyminiszter, Christian Lindner azonban egyelőre hallani sem akar semmilyen folytatásról. "A költségvetés tervezetében ehhez most nem áll rendelkezésre semmilyen eszköz" - hangoztatta a a miniszter.

Szerinte minden egyes eurót, amit a kedvezményes közlekedésre biztosítanának, máshonnan kellene elvonni.

"Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a grátiszmentalitásnak helye van a közlekedésben" - fogalmazott a miniszter.

Lindner szerint a kilenceurós bérlet nem kedvezett a vidéken élőknek.

Nem fair, hogy azok finanszírozzák a kedvezményes közlekedést, akik vidéken nem egy vasútállomás közelében laknak, és az autó használatára utaltak.

Kompromisszum egyelőre a láthatáron sincs.

Értesülések szerint a központi kormány közlekedési minisztere a hét végén konzultál tartományi kollégáival.