eur:
393.63
usd:
364.56
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Bogár László közgazdász előadást tart az Energiapolitika 2000 Társulat 200. jubileumi ülésén a Magyar Tudományos Akadémián 2020. szeptember 21-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Bogár László: így provokálja folyamatosan a nyugat Oroszországot

A közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. Szerinte a jelenleg folyó háború kapcsán nem mindegy, hogy az okok keresésében meddig megyünk vissza.

Bogár László közgazdász szerdán az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.

Úgy vélekedett, Thomas Mann kezében van a kulcs abban a kérdésben, hogy mi vezetett az ukrajnai háborúhoz. "A József és testvérei elején olvasható, hogy mélységesen mély a múltnak kútja - ne mondjuk inkább feneketlennek? Mindig az a kérdés, hogy meddig megyünk vissza a történetben. Ha csak február 24-éig megyünk vissza, akkor fegyveresen megtámadtak egy szuverén országot, ez ellen minden jó érzésű embernek tiltakoznia kell. De lehetőség van arra, hogy az előzményeket is megvizsgáljuk; a Szovjetunió felbomlásának időszakáig célszerű visszamenni" - fogalmazott.

Szerinte a nyolcvanas évek felé világossá vált, hogy megváltozni látszik a globális hatalmi egyensúly, az egész világ nagyon örült annak, hogy fegyveres erőszak nélkül, szinte barátságosan zajlott le a változás, egészen a német újraegyesülésig.

Ugyanakkor Moszkvának fennmaradt egy jogos igénye arra, hogy meggyengült ezeréves hatalma birtokában ne a legellenségesebb hatalmak legyenek a határainál, állandó fenyegetést jelentve, "ezt célszerű tiszteletben tartani" - utalt a NATO, kötelékében az Egyesült Államok térben közeli katonai jelenlétére.

Bogár László úgy látja, a "cinikus amerikai birodalmi magatartás" mintha ki is akarná provokálni, hogy Oroszország valamilyen meggondolatlanságot kövessen el, már 2014 óta.

Az Arénában beszélt az Oroszországot sújtó nyugati szankciók hatásáról, a gabona-világválságról, az orosz-amerikai viszony mélységeiről, a birodalmak felívelő és hanyatló korszakairól, a visegrádi együttműködés jelentette nagy lehetőségről, a hazai vitakultúráról, a különböző narratívákról is.

A teljes interjút alább megtekintheti, meghallgathatja.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×