Nyitókép: General Drones

Fuldoklót mentett a drón

Infostart
2022. július 26. 05:20
Huszonkét strandon dolgozik már az életmentők mellett drón is Spanyolországban.

Egy tizennégy éves fiút mentett meg a vízbe fulladástól egy drón. Azzal segített a gyermeknek, hogy mentőmellényt dobott a vízbe, ez pedig fenn tartotta őt addig, míg segítség nem érkezett. Néhány perc múlva egy életmentő hozta ki a vízből a fiút, az esetet pedig a drón kamerája rögzítette is.

A képsoron az látható, hogy a bajba jutott fiatal küszködik a felszínen maradással egészen addig, amíg a mentőmellény meg nem érkezik a vízbe.

"Amikor megláttuk őt, azt tapasztaltuk, hogy már nagyon kimerült, szinte képtelen a víz felszínén maradni, ezért úgy döntöttünk, hogy a drónnal beküldünk neki egy mellényt"

- mondta el a Sky News-nak Miguel Angel Pedrero, a drónos mentőszolgálatot üzemeltető General Drones egyik pilótája.

"A hatalmas hullámok miatt a manőver kockázatos volt, de sikerült mentőmellényhez juttatnunk, ami addig a víz felszínén tartotta őt, amíg meg nem érkezett jet-skivel az életmentő" - tette hozzá.

Kimentését követően a fiúnak oxigénre is szüksége volt, egy helyi kórházba vitték, ahonnan 24 óra elteltével hazamehetett.

A valenciai General Drones már 2017 óta együtt dolgozik a strandok életmentőivel, először Sagunto város strandján kezdték el a fürdőzők biztonságát felügyelni. Mára

22 strandon 30 drónpilótával teljesítenek szolgálatot.

A drónok gyors segítséget tudnak nyújtani azokban a pillanatokban, amikor az életmentők még nem értek oda a bajba jutottakhoz, akik már szinte elsüllyednek a hullámokban.

"Ezek a másodpercek néha az életet jelentik, és segítenek abban, hogy az életmentők nyugodtabban és óvatosabban közelíthessék meg azokat, akik segítségükre szorulnak" - tette hozzá Pedrero.

2022 első félévében 140 ember fulladt vízbe Spanyolországban: ez 55 százalékkal több, mint a 2021-es adat.