Nyitókép: Halfpoint/Getty Images

Majomhimlő – "a szégyennek is komoly szerepe van a terjedésben"

Infostart
2022. július 22. 21:02
Közel 2100 esetet jegyeztek fel eddig az Egyesült Államokban, és a fertőzöttek nagy része az LMBTQ-közösséghez tartozónak vallja magát. Már tüntetéseken is küzdenek az aktivisták azért, hogy a veszélyeztetett populációkhoz hatékonyabban juttassa el a kormányzat a betegséggel kapcsolatos információkat.

New Yorkban a regisztrált fertőzöttek mintegy 60 százaléka állítja magáról, hogy az LMBTQ-csoportba tartozik. A városban már több mint 600 megbetegedés fordult elő. A teljes szám július 20-án megközelítette a 2100 főt, a betegek száma dinamikusan nő a CDC szerint.

A szövetségi és állami egészségügyi hatóságok számára nehéz feladatot jelent megfelelő mennyiségű oltóanyagot elérhetővé tenni a gyors terjedés mellett: tízezreknek lenne szükségük a vakcinára az ABC News cikke szerint.

"A szégyennek is komoly szerepe van a terjedésben. A betegség tabu: az arcon jelentkező kiütéseket és elváltozásokat nem lehet elrejteni" - mondta Mordechai Levovitz, a JQY LMBTQ zsidó ifjúsági csoport klinikai igazgatója, egy New York-i tüntetés egyik szervezője.

A fertőzötteknek kérnek segítséget

Levovitz csoportja azt követeli állami szinten, hogy szélesebb körben tegyék elérhetővé az oltásokhoz való hozzáférést, hatékonyan lépjenek kapcsolatba az érintett csoportokkal, hozzanak létre megfelelő vakcinakészletet, biztosítsanak szociális ellátást a munkából kieső pozitívan tesztelők számára, illetve karantén céljára biztosítsanak részükre szobát.

Szövetségi szinten információs kampány folytatásáért, ingyenes és elérhető tesztelésért és demográfiai lebontású adatközlésért kampányolnak.

"A szövetségi kormánynak most kell befektetnie a majomhimlő vizsgálatáról, kezeléséről és a vakcina elérhetőségéről szóló kommunikációba. Szükségünk van az összes közösség, köztük a veszélyeztetett népességcsoportok érdemi tájékoztatására, az észszerűsített kommunikációs erőfeszítésekre, a tömeges tesztelés végrehajtására, a kezelés gyorsított jóváhagyására, valamint egy tervre azzal kapcsolatosan, hogy az amerikai kormány lépéseket tegyen vakcinakészletekkel kapcsolatban" – áll az Act Up New York közleményében.

Az LMBTQ-csoportok aggódnak

A New York-i Egészségügyi Minisztérium tisztviselői elmondták, hogy együttműködnek az érdekvédőkkel és aktivistákkal a felvilágosító munkában.

"Klinikai iránymutatást dolgozunk ki, bővítjük a tesztelési kapacitást, együttműködünk a szövetségi kormánnyal és a helyi egészségügyi szolgálatok hálózatát. Mindezt úgy tesszük, hogy valóban

odafigyelünk a méltóság és a tisztelet fontosságára,

megbélyegzés nélkül végezzük tevékenységünket, úgy, hogy munkánk középpontjában mindig a méltányosság álljon" – mondta Mary T. Bassett állami egészségügyi biztos.

Az LMBTQ-csoportok nagy fokú riadókészültségben vannak az esetek gyors terjedése miatt. Bár az amerikai esetekről még nem állnak rendelkezésre demográfiai adatok, a New York-i fertőzöttek közel 60 százaléka az LMBTQ-közösség tagjának vallotta magát, Az esetek 39,6 százalékában nem áll rendelkezésre demográfiai adat a szexuális irányultságról. Mindössze két személy, az esetek 0,6 százaléka vallotta heteroszexuálisnak magát.

Hiányoznak a demográfiai adatok

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ szerint az Európában fertőzöttek legalább 34 százaléka melegnek vagy biszexuálisnak vallotta magát.

A fertőzöttek 65 százalékának szexuális irányultsága azonban ismeretlen vagy hiányzik az adatokból.

A CDC szerint a majomhimlő többek között fertőző kiütésekkel, hegekkel vagy testnedvekkel való közvetlen érintkezés útján, illetve légúti váladékokkal terjedhet, testi érintkezés vagy intim fizikai kontaktus során.