Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Németh Zsolt a Tusványoson: "Az EU minden jel szerint a háború vesztese"

Infostart
2022. július 20. 14:40
Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a bálványosi szabadegyetem pódiumbeszélgetésén úgy vélekedett, a magyar-lengyel kapcsolatok most szakítópróbának vannak kitéve, a magyar média pedig szabadabb, mint sok nyugati országban.

Az Európai Unió minden jel szerint rendkívül komoly vesztese az Ukrajnában zajló háborúnak - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén szerdán Tusnádfürdőn.

Németh Zsolt a háború és Közép-Kelet-Európa viszonyáról tartott beszélgetésen azt mondta, Európa feje fölött az euróárfolyam, az infláció és az energiaárak emelkedése szempontjából "nagyon sűrű fellegek" gyülekeznek, ehhez társul a nemzetközi diplomáciában tapasztalható káosz.

Ebben a helyzetben Közép-Európa országai - benne például a magyar-lengyel kapcsolatok is - nagyon komoly szakítópróbának vannak kitéve, ezért a térség tagjai csak akkor tudnak erősek maradni, ha együttműködnek és közösen képviselik érdekeiket - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Németh Zsolt előadásában kitért a média szerepére a közép-európai egység megőrzésében és a fegyverszállítások ügyére, illetve a szankciók kérdéskörére is. Kifejtette, hogy a manapság "a hibrid hadviselés részeként működő" média több felületen támadást indított a magyar-lengyel barátság ellen; szavai szerint Lengyelország vonatkozásában egyfajta "Amerika-barátság" sztereotípiája figyelhető meg a magyar médiában, ennek ellenpéldája, a magyar "oroszbarátság" pedig a lengyel sajtóban jelent meg.

Mindkét országban szabad a média, szabadabb, mint sok nyugat-európai országban, ugyanakkor a nem megfelelő viszony esetén nagyon be tudja korlátozni egy országnak a politikai mozgásterét - figyelmeztetett.

A fegyverszállításokkal kapcsolatban Németh Zsolt egyértelműsítette, hogy Magyarország és Lengyelország ebben a kérdésben két szélső álláspontot képvisel.

A lengyelek az áldozatot, Ukrajnát segítik fegyverekkel, míg Magyarország - Kárpátalja békéjének megőrzése érdekében - az aktív békepolitikát szorgalmazza

- hangoztatta.

Megjegyezte, ugyanez a két szélső pólus figyelhető meg a szankciókat érintően is, a magyar fél szerint a korlátozások csak hosszú távon hatnak, eredményük csak hónapok, esetleg évek múlva mutatkozik meg, holott a háború hatásai már most érezhetőek az egész kontinensen.

A két, egymástól eltérő álláspont ellenére lényegében csak politikai "eszközvitákat" folytatunk, a stratégiai célokat és Közép-Európa haladási irányát tekintve nincs vita Magyarország és Lengyelország között - vélekedett a külügyi bizottság elnöke. Németh Zsolt megerősítette, a közös cél egy független, az Európai Unióhoz tartozó Ukrajna megteremtése, amely integrálódik a térség működésébe.

Ehhez azonban béke kell, ezért szükséges a minél gyorsabb békekötés, fegyverszüneti megállapodás a háborús felek között - hívta fel a figyelmet. Németh Zsolt szerint a két ország vitás kérdéseit tisztázni kell, amiben egyetértenek, abban össze kell fogniuk, a véleménykülönbség esetén pedig fontos, hogy ne akadályozzák, hanem segítsék egymást a saját érdekek mentén történő politizálásban.

Hangsúlyozta, Közép-Európát nem temetheti és nem is fogja maga alá temetni ez a háború, mint ahogyan a magyar-lengyel barátságot sem, utóbbiban viszont "komoly odafigyelésre" van szükség. Németh Zsolt összegzésében arra hívta fel a figyelmet, a két ország kapcsolataiban

egyértelművé kell tenni az "eszköz- és a célviták" közötti különbséget,

és a célokban kell megtalálni az egységet.

A pódiumbeszélgetésen Bakk Miklós, a Sapientia Egyetem oktatója a magyar-lengyel kapcsolatok múltjáról és jelentőségéről, Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az orosz-ukrán háború eddigi fejleményéiről, míg Jerzy Snopek korábbi budapesti lengyel nagykövet az ukrán háborúval kapcsolatos lengyel álláspontról tartott előadást.