Nyitókép: Nora Carol Photography/Getty Images

Amerikában újra jön a maszkviselés – a majomhimlő miatt

Infostart
2022. június 7. 17:13
Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint nem árt a nagyobb elővigyázatosság az utazások során.

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ szerint bár a majomhimlő továbbra is alacsony kockázatot jelent a lakosság számára, elővigyázatosságból nem árt néhány dologra odafigyelni. Az egyik ilyen, hogy kerülni kell a láthatóan fertőzött emberrel való kontaktust, valamint érdemes az utazáshoz arcmaszkot hordani – írja a hvg.hu.

A felhívás oka, hogy világszerte már több mint 1000 ember fertőződött meg a majomhimlővel. A nemrég elkészített genetikai vizsgálat adati alapján úgy tűnik, egyszerre két különböző majomhimlő-járvány zajlik épp Afrikán kívül. Ez arra enged következtetni, hogy a terjedés szélesebb és régebb óta tart, mint azt eddig gondolták. Az eddig azonosított fertőzöttek jó része a közelmúltban nem járt Afrikában.

A CDC arra kéri az amerikai lakosságot, hogy lehetőség szerint mindenki kerülje a szoros kontaktust azokkal, akiknek a bőrén vagy nemi szervén elváltozás látható, ugyanis az influenzaszerű tünetek mellett ez a leggyakoribb ismertetőjegye a fertőzésnek. A korai vizsgálatok alapján sokan nemi úton kaphatták el a betegséget, bár a terjedés pontos mechanizmusa egyelőre nem tisztázott.

Emellett lehetőség szerint senki se fogyasszon az Afrikában vadon élő állatok húsából, valamint az utazásokhoz mindenki viseljen maszkot.