Nyitókép: MTI/AP/Bernat Armangue

Tálas Péter: A kölcsönfegyver ritka egy háborúban

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2022. június 3. 07:43
Az amerikai nemzeti gárda különleges műveleti különítményének helyettes parancsnoka és kutatótársa azt sürgetik, hogy már most érdemes megtervezni az ukrán erőkhöz áramló nyugati fegyverek ellenőrzését és leszerelését, mielőtt azok rossz kezekbe kerülve további instabilitást okoznának a térségben. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Intézetének igazgatója kérdésünkre azt mondta: a nyugati fegyverek vélhetően végleg Ukrajnában maradnak.

Tálas Péter szerint Ukrajna esetében a korábbiakhoz képest az első és legfontosabb, hogy itt nem egy polgárháborúban résztvevő csoportoknak (lásd például Afganisztán vagy Szíria), hanem egy államnak szállít fegyvereket a Nyugat. Tehát az, hogy a küldők az ukrán kormánnyal állnak kapcsolatban, az bizonyos értelemben biztosíték arra, hogy az eszközök ne jussanak illetéktelen kézbe. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy miután Ukrajnában háború van, rendkívül szigorú a fegyverek elosztása, még olyan értelemben is, hogy az egyes egységek milyen eszközhöz juthatnak hozzá.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Intézetének igazgatója szerint nem vitás, miután Ukrajnában is van korrupció, bűnszervezetekhez, oligarchákhoz is kerülhetnek nyugati fegyverek, de azt már nehezen elképzelhetőnek tartja, hogy mondjuk harckocsikat kaparinthatna meg a helyi maffia, hogy aztán továbbértékesítse. Tehát nem gondolja, hogy a hadiállapot miatti rendkívül szigorú belbiztonsági rendszerben ilyenek megtörténnének – ismételte meg. Ráadásul a fegyvereknek a helye a fronton többnyire már megvan, így akiknek beígérték vagy már kiosztották, ragaszkodni is fog hozzá.

Szintén nem elhanyagolható – fejtette ki Tálas Péter –, hogy a nyugati fegyverek nem pusztán azt a célt szolgálják, hogy Ukrajna relatíve jól jöjjön ki a háborúból, úgymond döntetlenre hozva a mérkőzést, hanem, ahogyan arról Joe Biden amerikai elnök is értekezett már a The New York Times hasábjain, hogy Ukrajna jól fegyverzett állam legyen és erős hadsereggel rendelkezzen, hiszen

egy olyan ütközőállam Oroszország és a nyugati világ között, aminek az erőssége nemcsak saját, hanem Európa érdeke,

tekintettel arra, hogy milyen fenyegetések és lépések láthatók 2014, a Krím elfoglalása óta a putyini vezetés részéről.

A fentiekből következően, illetve, hogy a háborúkban ritkák a kölcsönfegyverek, Tálas Péter úgy véli, hogy a fegyverek túlnyomó részét, beleértve például a harckocsikat és helikoptereket, nem kell majd az ukránoknak visszajuttatniuk. Már csak azért sem, mert ezek jellemzően orosz gyártmányúak – jegyezte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Intézetének igazgatója, aki szerint egyébként feltételezhető, hogy Ukrajna olyan eszközöket kap, amik esetleges elveszítése nem jelent technológiai-vagy egyéb előnyt Oroszország számára.

Tálas Péter szerint az orosz fegyverek esetében nem lehet gond ukrán részről a karbantartással, legfeljebb, hogy nincs alkatrész hozzájuk. A nyugatiakkal kapcsolatban pedig vehetően a küldök arra is fordítanak kellő figyelmet (és időt), hogy kiképezzék az ukránok azok használatára és karbantartásra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: a kölcsönfegyver ritka egy háborúban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást