Nyitókép: MTI/EPA/Kay Nietfeld

Vitát robbantott ki Németországban a kilenceurós közlekedési bérlet

Infostart
2022. május 23. 20:50
A tartományok szerint sokba kerül a nagyvonalú gesztus: kevés lesz a 2,5 milliárd eurós kompenzáció és nem lehet majd felférni a túlzsúfolt járatokra.

A német parlament immár áldását adta arra, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt emelkedő energiaárak részbeni ellensúlyozására a nyári hónapokra bevezetik a mindössze kilenceurós közlekedési bérletet. Az engedmény – amely júniusra, júliusra és augusztusra vonatkozik – felettébb nagyvonalú, amit jelez, hogy Berlinben például 86 euróba kerül a havi bérlet a helyi közlekedési vállalatnál.

A bérlet a helyi közösségi közlekedés mellett a Deutsche Bahn vasúttársaság regionális járatain is érvényes, így kilenc euróért az egész országot be lehet utazni. A vonaton csakis a másodosztály vehető igénybe.

Aligha véletlen, hogy a tartományok – noha képviselőik jóváhagyták a tervezetet – sorra jelezték, hogy keveslik azt a 2,5 milliárd eurót, amelyet a szövetségi kormány ajánlott fel számukra a közlekedési vállalatoknál az olcsó bérlet miatt keletkező bevételkiesés pótlására. A tartományi kormányok a 2,5 milliárd helyett 4 milliárd eurót kértek, ennek ellenére néhány közülük már bele is kezdett a júniusi bérletek értékesítésébe.

A tartományokban növekszik az aggodalom amiatt is, hogy a buszok, a metrók és a vonatok is túlzsúfoltak lesznek, a helyi közlekedési vállalatok pedig képtelenek lesznek megbirkózni az ugrásszerűen megnövekedett utasforgalommal.

Volker Wissing német közlekedési miniszter ezzel szemben úgy véli, hogy a tartományoknak járó 2,5 milliárd euró bőségesen elegendő a bevételkiesés ellensúlyozására, de arra is, hogy szükség esetén pótlólagos járatokat helyezzenek üzembe.

"Június, július és augusztus nem tartozik a bevételekben leggazdagabb hónapok közé. Ennek ellenére mi egy teljes negyedéves összeget tettünk le az asztalra "

– fogalmazott.

Bár az utasok az első felmérések szerint örömmel fogadták az olcsó bérletet, sokan aggódnak a túlzsúfoltság és ennek kapcsán amiatt, hogy ismét megnövekedhet a koronavírus-fertőzés veszélye.

A már említett fenntartások ellenére egyes tartományi vezetők aggodalmuknak adtak hangot amiatt is, hogy augusztus után felettébb nehéz lesz visszaszokni a drágább közlekedésre, amit az utasok aligha fogadnak majd könnyű szívvel.