Nyitókép: Forrás: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin Erdélybe utazott

Infostart
2022. május 19. 20:54
A jelek szerint a hivatalba lépése utáni második útján nem találkozik állami vezetőkkel a köztársasági elnök.

„Úton Erdélybe Kovács Gergely, gyulafehérvári katolikus érsekkel” – írta ki Facebook--oldalára a köztársasági elnök. A poszthoz egy kettejükről a repülőn készült fotót is mellékelt.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, a jelek szerint román állami vezető nem fogadja Novák Katalint, legutóbb Göncz Árpád köztársasági elnök tett hivatalos látogatást Romániába.

Azt is megírtuk, hogy csütörtökön Szentendrén egy megnyitón mondott beszédében a köztársasági elnök maga ismertette erdélyi programja részleteit. Eszerint meglátogatja Kolozsvárt, részt vesz egyebek mellett a tíz most felújított templom egyikének szentelésén Magyarlapádon, sétál majd a Bethlen Gábor alapította nagyenyedi kollégium udvarán, Gyulafehérváron pedig felavatja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát, megkoszorúzza Márton Áron püspök sírját.

A frissen hivatalba lépő államfő első útja köztársasági elnökként Lengyelországba vezetett.