Nyitókép: MTI/AP/Rodrigo Abd

A TikTok segíthet az ukrajnai háborús bűnök feltárásában

Infostart
2022. május 16. 08:40
Egy oknyomozó újságírói csoport, a Bellingcat interneten közzétett videók és fotók alapján ered az ukrajnai háborúban elkövetett bűncselekmények nyomába.

"Életünkben először tapasztaljuk egy olyan háború valódi következményeit, amely közel zajlik hozzánk, és amelyet a közösségi médiában, az Instagramon és a TikTok-videókban láthatunk. A háborús bűncselekmények mennyisége, amelyeket a mindennapi munkánk során felfedezni vélünk, elsöprő" – mondta Hriszto Grozev, a Bellingcat ügyvezető igazgatója a CBS Newsnak.

Grozev elmondta, hogy több szabadon elérhető információ létezik az ukrajnai háborúról, mint bármelyik korábbiról. A korábbi konfliktusokban, például a szíriai polgárháborúban a fényképek sokkal gyakoribbak és elérhetőbbek voltak, mint a videók – az új közösségi médiaplatformok, elsősorban a TikTok, megváltoztatták ezt. Grozev becslése szerint a Bellingcat által az ukrajnai háborúról gyűjtött bizonyítékok mintegy 70 százaléka TikTok-tartalmakból származik.

Már az invázió előkészületei is a neten vannak

A Bellingcat alapítója, Eliot Higgins szerint már a háború kezdete előtt megjelentek a TikTokon az orosz utcákon haladó tankok videói, melyek nemcsak az inváziót megelőző felkészülést mutatták, hanem azonosították azokat a konkrét egységeket és felszereléseket is, amelyeket az orosz hadsereg használni készült. Azokban az esetekben, amikor a Bellingcat azt gyanítja, hogy az oroszok Oroszországon belülről kilőtt rakétavetőkből vetettek be kazettás bombákat Ukrajnába, a Bellingcat szerint azonosítani tudják a valószínűleg felelős egységeket.

"Egyes esetekben

végigkövethetjük a konvojokat teljes útjukon a bázisuktól egészen a határig, tehát elszámoltathatóvá tehetik a felvételek az orosz csapatokat"

– fogalmazott Higgins.

Az amerikai képviselőház felügyeleti és külügyi bizottsága a bizonyítékok megőrzésének érdekében felkérte a közösségi médiavállalatokat a tartalmak archiválására: a Meta, a Twitter, a YouTube és a TikTok vezérigazgatóihoz is elküldték ezt a kérést. A tartalmak mellett a metaadatok tárolására is felszólították őket, hogy a potenciálisan háborús bűnök és jogsértések bizonyítására használható adatok nemzetközi bíróságokon is felhasználhatók maradhassanak.

Az oroszok elhiteltelenítenék a munkájukat

A Bellingcat hasonló forrásból cáfolta Oroszország azon állítását, hogy a Bucsában bekövetkezett háborús bűnöket azt követően követték el, hogy az ukránok újra bevonultak oda. Az egyik példában a Bellingcat kutatói eredetinek találtak az ukrán hadsereg által készített légi felvételeket, amelyeket március 3-án készítettek, amikor az orosz erők elfoglalták Bucsát. A videón egy nő látható, amint kerékpárral sétál egy utcára, ahol egy orosz páncélozott jármű áll. Amikor

a nő befordul a sarkon, az orosz jármű tüzet nyit a nőre.

Egy másik, március végén az ukrán erők által készített és a Bellingcat által ellenőrzött légi felvételen egy holttest látható, amely ott fekszik, ahol a fenti jelenet lejátszódott. Az ukrán hadsereg április elején vonult be Bucsába.

A Kreml reagált a Bellingcat ukrajnai háborúval kapcsolatos nyomozásaira. A hónap elején Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy nyilatkozatában így fogalmazott : "a Bellingcat információit általánosságban véve speciális szűrőn keresztül kell érzékelni: néha humorral, néha pedig a valóság szándékos hazugságaként és elferdítéseként".

Kockázatos feladatot végeznek

Az orosz főügyész március közepén blokkolta a Bellingcat honlapját, megakadályozva ezzel, hogy az oroszországiak hozzáférjenek a csoport kutatásaihoz. Azok után a bizonyítékok után, amelyeket csapata talált az Oroszország által állítólagosan elkövetett atrocitások vizsgálata során, Higgins tudja, hogy a Bellingcat munkája veszélyt jelenthet.

"De a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia védelme kockázatvállalással jár.

A demokrácia akkor hal meg, amikor nem vállalunk több kockázatot, és hagyjuk, hogy a félelem eluralkodjon rajtunk"

– fogalmaz Higgins.