Nyitókép: KREMLL/Getty Images

Az orosz űrügynökség feje legfeljebb fél órát adna a NATO-nak egy atomháborúban

Infostart
2022. május 10. 13:29
Dmitrij Rogozin szerint ezt azonban el kell kerülni.

Az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetője nemcsak Elon Muskot fenyegette meg néhány napja, hanem a komplett NATO-t is – írja a Hvg.hu. Dmitrij Rogozin a Telegram-csatornáján jelezte, hogy Oroszország fél órán belül megsemmisítheti a NATO-országokat egy esetleges atomháború esetén. Az Independent szerint azt nem pontosította, hogy minden NATO-tagra, vagy csak bizonyos országokra gondol.

A Roszkoszmosz vezetője azt is kijelentette ugyanakkor, hogy az atomháború kirobbanását nem szabad megengednünk, mert az az egész Föld állapotát határozná meg. Emiatt szerinte hagyományos fegyverekkel kell legyőzni a gazdaságilag és katonailag is erősebb ellenséget.

Rogozin egyébként újradefiniálta a „különleges katonai művelet” kifejezést is, amit Moszkva a kezdetek óta használ az Ukrajna ellen indított háborúra. Szerinte az Oroszországtól elszakadt Ukrajna az oroszok ellen fordult, ezért a „különleges katonai művelet” ma már jóval túlmutat eredeti jelentésén és földrajzi meghatározásán.