Nyitókép: MTI/AP/Zaporizzsjai atomerőmű

Az oroszok elfoglalták a zaporizzsjai atomerőművet

Infostart
2022. március 4. 07:42
Reggelre sikerült eloltani a létesítménynél keletkezett lángokat.

Az orosz hadsereg elfoglalta a zaporizzsjai területen található atomerőművet - közölte az ukrán atomenergetikai hatóság.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője később azt mondta, hogy péntekre virradóra a "kijevi rezsim" próbálta meg "borzalmas provokációval" előidézni, hogy tűz alá vegyék az orosz fegyveres erők által február 28. óta megszállva tartott erőművet. A tábornok szerint helyi idő szerint hajnali 2 óra környékén ukrán diverzánsok a kiképzőközpontból tűz alá vették az orosz nemzeti gárda járőrét, majd felgyújtották és elhagyták az épületet.

Konasenkov szerint Volodimir Zelenszkij elnöknek az erőmű veszélyeztetettségére vonatkozó kijelentései, valamint az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával folytatott tárgyalásai "semmi kétséget" sem hagynak afelől, hogy a provokáció célja Oroszország megvádolása volt azzal, hogy sugárfertőzés-gócpontot hozott létre. A szóvivő azzal is vádolta a kijevi vezetést, hogy elvesztette az ellenőrzést a külföldi zsoldosokkal megerősített diverziós csoportok felett.

Tűz volt

Előzőleg azt közölték, hogy sikerült eloltani az atomerőműnél péntek hajnalban keletkezett tüzet.

A lángok egy oktató épületben csaptak fel, az erőműkomplexumon kívül.

A zaporizzsjai terület katonai igazgatóságának vezetője, Olekszandr Sztaruh Facebookon azt közölte, hogy a nukleáris biztonságot helyreállították. A tűznek nincsenek áldozatai.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében kijelentette: orosz tankok nyitottak tüzet az erőműre. "Ezek a tankok fel vannak szerelve hőkamerákkal, úgyhogy tudták, mit csinálnak" - hangsúlyozta Zelenszkij.

A tűz hírére Zelenszkij nukleáris terrorizmus alkalmazásával vádolta Moszkvát.

"Még soha egyetlen ország sem lövetett nukleáris erőművet. Ez az első eset az emberiség történetében" - fogalmazott.

A zaporizzsjai atomerőmű a legnagyobb ilyen létesítmény Európában; hat, egyenként 950 megawatt teljesítményű reaktora van. Az ukrán nukleáris energiatermelés csaknem felét, a teljes ukrajnai áramtermelés mintegy ötödét adja.