Nyitókép: Beata Zawrzel/Nur/Getty Images

Felszította egy háromgyerekes anyuka halála az abortusztörvény elleni lengyel tiltakozásokat

Infostart
2022. január 28. 10:47
A nő ikreket várt, az egyik, majd a másik magzat is elhalt, de az orvosok halogatták a beavatkozást, a család szerint az abortusztörvény miatt.

Miután meghalt egy háromgyerekes, 37 éves nő, ismét országszerte tüntetnek Lengyelországban Európa legszigorúbb abortusztörvénye ellen – írja a The Guardian alapján a Telex.

Agnieszka T. ikreket várt, de már a terhessége első trimeszterében komplikációk léptek fel. Először tavaly december 21-én került a częstochowai Boldogságos Szűz Mária kórházba hasi fájdalmakkal. Az egyik magzat szíve még aznap leállt, az orvosok azonban – Agnieszka családja szerint az abortusztörvényre hivatkozva – nem voltak hajlandóak eltávolítani az elvetélt magzatot. Miközben az orvosok napokig várakoztak tétlenül, az apa pedig hiába könyörgött nekik, hogy mentsék meg a feleségét, akár a terhesség megszakítása árán is, a másik magzat is elhalt. Az orvosok viszont

még ez után is két teljes napot vártak, mielőtt megműtötték volna a nőt, hogy eltávolítsák az élettelen magzatokat.

A végül csak december 31-én végezték el a műtét. Agnieszkát elszállították a nőgyógyászati osztályról, de az egészségi állapota tovább romlott, és kedden elhunyt. Családja úgy véli, szepszisben halt meg, de a kórház által kiadott közleményben nem állapították meg a halál okát.

Varsó utcáin kedd este a tüntetők koszorúkat és lámpásokat helyeztek el a korábban elhunyt Agnieszka T. emlékére. Hasonló megmozdulások voltak szerdán Krakkóban, és további tüntetéseket terveznek Częstochowában, abban a dél-lengyelországi városban, ahonnan a háromgyermekes anya származott. A Lengyel Nők Sztrájkja pedig ismét országos megmozdulásra szólította fel az embereket,

a cél, hogy a következő napokban sztrájkőrséget állítsanak a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt irodái elé, és útblokádokat szervezzenek meg.

A Telex emlékeztet, a korábban is szigorú lengyel abortusztörvényt idén januárban tovább szigorították, most már akkor sem lehet megszakítani a terhességet, ha a magzat nagy valószínűséggel súlyos és visszafordíthatatlan mértékben károsodott, vagy ha az életét veszélyeztető, gyógyíthatatlan betegségben szenved. A hatályos szabályok szerint már kizárólag nemi erőszak, vérfertőzéssel fogant gyermek vagy az anya életét veszélyeztető terhesség esetén lehet abortuszt végezni.