Nyitókép: MTI/AP/Jeff Chiu

Elon Musk az év embere a Time-nál, Karikó Katalin a hősök között

Infostart
2021. december 13. 17:02
"Látnok. Showman. Nem fogadja el a megszokottat. Troll" - írták az üzletemberről.

Elon Muskot, a Tesla Motors vállalat alapító-vezérigazgatóját választotta 2021-ben az év emberének az amerikai Time magazin.

A dél-afrikai-amerikai üzletember, a világ egyik leggazdagabb embere a Tesla mellett egyben a SpaceX űripari vállalat alapítója, az emberi agyba beültethető eszközöket fejlesztő Neuralink cég vezetője és az alagutak fúrásával és építésével foglalkozó The Boring Company létrehozója, a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó OpenAI cég alapítója.

"Megoldásokat kínálva létező válságokra, megtestesítve a technológiai titánok korának lehetőségeit és veszélyeit, valamint a társadalmat a legvakmerőbb és legfelbomlasztóbb átalakulások felé hajtva, Elon Musk a Time év embere 2021-ben" - közölte Edward Felsenthal, a magazin főszerkesztője.

"Elon Musk világűrt elérő vakmerő vállalkozása közvetlen összeköttetésben van az első év emberével, Charles Lindbergh-gel, akit a szerkesztők 1927-ben választottak meg, hogy megemlékezzenek az Atlanti-óceán első szóló átrepüléséről" - tette hozzá.

A Time szerint az év embere olyasvalakit testesít meg, aki "a leginkább hatással volt a hírekre, az életünkre akár jó, akár rossz irányban".

Musk régóta uralja a szalagcímeket, a Twitteren 66 millió követője van. Házigazdája volt a Saturday Night Live népszerű amerikai televíziós műsornak, kriptovalutákról, részvényekről ír rendszeresen üzeneteket, befolyásolva ezzel árfolyamukat. Egyes üzenetei a múltban magukra vonták a felügyelő hatóság figyelmét is.

  • A Time magazin Olivia Rodrigo popénekest, színésznőt választotta az év előadójának,
  • Simone Biles amerikai tornászt az év sportolójának,
  • az oltóanyagkutatásban részt vevő tudósokat, köztük Karikó Katalint az év hőseinek.

Tavaly Joe Biden amerikai elnököt és Kamala Harris alelnököt választották az év emberévé, korábban Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője és Jeff Bezos, az Amazon alapítója is megkapta a megtisztelő címet.