Nyitókép: pexels

Ez aztán a karácsonyi csomag: gigantikus bírságot kapott az Amazon

Infostart
2021. december 9. 21:42
Az olasz versenyhatóság 1,13 milliárd eurós büntetést szabott ki az amerikai e-kereskedelmi óriásra.

Az olasz versenyhatóság közleménye szerint szerint a cég erőfölényével visszaélve korlátozta a szabad piaci versenyt., amikor saját logisztikai szolgáltatását helyezte előnyösebb helyzetbe az oldalán árusítók által választható szállítási opciók között, visszaélt erőfölényével, és kiszorította a versenyből, illetve megkárosította versenytársait – írja az Index.

Az olasz trösztellenes szervezet korrekciós lépéseket írt elő, melyek az Amazon általi teljesítését majd egy megbízott felügyelőbizottságnak kell felülvizsgálnia a jövőben.

Olaszország nem most bünteti először az Amazont idén. November végén 68,7 millió eurós bírságot szabtak ki az e-kereskedőre, mivel az olasz trösztellenes hatóság szerint az Amazon és az Apple versenyellenes együttműködést kötött utóbbi termékeinek értékesítésének jogaira, amivel megsértették az EU vonatkozó jogszabályait, illetve befolyásolták az árversenyt.