Nyitókép: MTI/EPA/Háled el-Fiki

Új fővárost épít Egyiptom a homokban - videó

Infostart
2021. november 30. 08:05
Az adminisztratív központ kitelepítése azért várt szükségessé, mert a népsűrűség tarthatatlanná vált Kairóban.

Kiköltözteti Egyiptom Kairóból az ország adminisztratív vezetését, a távolság 45 kilométer lesz, az új helyszín már a Szaharába esik - írja az Összkép.

A projektbe már 2015-ben belefogtak, neve azonban még annak ellenére nincs, hogy nyolc lakónegyedet - amely 2,5 millió embernek ad otthont - már megépítettek.

Az új városba kormányhivatalok, követségek, minisztériumok költöznek át.

A tematikus negyedeket egy hatalmas napelempark látja majd el energiával, a lámpaoszlopok fény mellett wifi-jelet is adnak. Modern vasút köti majd össze a települést és új repülőterét a régi fővárossal.

Az új város közepére egy hat Central Park nagyságú „Zöld Folyó” nevű közparkot terveztek. Az üzleti negyed húsz felhőkarcolóján kívül pedig a tervek szerint egy világrekorder, 1 kilométer magas épület tenné igazán impozánssá a települést.

Már itt áll Egyiptom legnagyobb mecsete és legnagyobb keresztény temploma is.

Ugyancsak elkészült az új elnöki palota, ami nyolcszor akkora, mint az Egyesült Államokbeli Fehér Ház.

Egyiptom népessége 2020-ban lépte át a 100 milliót és 2030-ra 128 milliót is elérheti. Kairóban 21 millióan élnek, a népsűrűség a budapesti 35-szöröse. A probléma megoldására már ötven éve megindult az új települések építése a sivatagban.

Az új város 6,5 milliósra bővíthető.