Bosszú vezérelhette a koszovói iskolabuszra tüzet nyitó férfit

Infostart / MTI
2021. november 27. 10:18
Hárman haltak meg. Az elkövetőt még keresik.

Bosszúból cselekedhetett az a fiatal férfi, aki péntek este tüzet nyitott Koszovóban egy iskolabuszra megölve két gyereket és egy felnőttet - közölte a Kurir című helyi lap.

A Kurir értesülése szerint az elkövető előzőleg illetlenül viselkedett a buszon, zaklatva a lányokat. A sofőr és az ellenőr ezért leszállíttatta a járműről. A fiatal férfi megvárta, míg a busz visszafelé indult és tüzet nyitott rá egy gépkarabélyból - tette hozzá a lap.

Az NTV orosz hírtelevízió szerint a koszovói rendőrség is bosszúból elkövetett cselekményt, nem pedig terrorcselekményt sejt a háttérben.

Az eset Gllogjan településen történt. A golyózáporban életét vesztette a buszsofőr és egy 17, illetve egy 19 éves diák.

A maszkot viselő elkövető elmenekült a helyszínről, nagy erőkkel keresi őt a rendőrség.

A helyi sajtó értesülései szerint a buszon utazó diákok albán nemzetiségűek voltak.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki elszakadását Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Míg a világ több, mint száz országa elismeri Koszovó függetlenségét, Szerbiához hasonlóan Oroszország szerint sem független államról van szó.