Egyre nagyobb hatalma van a türkmén elnök fiának

Infostart / MTI
2021. november 26. 06:56
Több területet is Serdar Berdimuhammedow felügyel.

Gurbanguly Berdimuhammedow türkmén elnök további jogköröket engedett át fiának, Serdarnak, őt bízta meg a közép-ázsiai ország energetikai szektorának irányításával.

Az államfő kormányzati tisztségviselőkkel tartott megbeszélésén közölte a fiával, akit korábban már kinevezett gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős miniszterelnök-helyettesnek, hogy a jövőben az energetikai ügyek is hozzá tartoznak - ismertette a Neutralnij Turkmenisztan című állami napilap.

Türkmenisztánban nincsen külön miniszterelnöki tisztség, a 64 éves államfő vezeti a kabinetet, így 40 éves fia kormányfőhelyettesként közvetlenül neki tartozik felelőséggel.

Serdart Berdimuhammedow a nemzetbiztonsági tanácsba is delegálta. Előtte a fiú több diplomáciai pozíciót betöltött, illetve kormányzói tisztséget is ellátott.

Gurbanguly Berdimuhammedow 14 éve van hatalmon. Utódlásának kérdése azóta merült fel, hogy az ország - amely az olaj világpiaci árának zuhanása miatt jelentős bevételtől esik el - nehéz gazdasági helyzetbe került. Türkmenisztán az olaj mellett főleg földgázt exportál, a kivitel jelentős része Kínába és egy kisebb része Oroszországba irányul. Jelenleg a közép-ázsiai ország egy földgázvezeték kiépítésén dolgozik, amelyen keresztül Afganisztánt, Indiát és Pakisztánt lehetne ellátni. Berdimuhammedow a csütörtöki megbeszélésen utasítást adott fiának, hogy fokozza erőfeszítéseit további gázszállítási szerződések megkötése érdekében.