Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Abu Obaid

Rendkívüli állapot Szudánban

Infostart
2021. október 25. 15:51
A puccs után új, technokrata kormányt alakítanak.

A szudáni katonai-civil tanács és az átmeneti kormány feloszlatását, valamint a rendkívüli állapot bevezetését jelentette be hétfőn tévébeszédében a tanács vezetője, Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, nem sokkal azt követően, hogy katonák őrizetbe vették a kormány sok civil tagját, köztük a miniszterelnököt is.

Burháni egyúttal azt is közölte, hogy hamarosan új, "technokrata kormányt" alakítanak, szakértők részvételével, valamint új parlamentet fiatalok részvételével. Az új kabinet fogja irányítani az országot a választásokig - tette hozzá.

Szerinte

azért volt szükség a hadsereg beavatkozására, mert a hivatalban lévő politikusok csak veszekedtek egymással.

Szudán tájékoztatási minisztériuma katonai puccsnak minősítette a történteket, amelyet szerinte a népnek kell megakadályoznia. A minisztérium egyúttal megerősítette: őrizetbe vették Abdullah Hamdok miniszterelnököt és a kormány több tagját. Hamdokot állítólag azért hurcolták el, mert nem akarta közleményben támogatásáról biztosítani a puccsistákat.

Burháninak alig egy hónap múlva át kellett volna adnia az átmeneti tanács vezetését egy választott civil vezetőnek.

Legutóbb szeptemberben került sor egy sikertelen puccskísérletre. Azóta fokozódott a feszültség az úgynevezett demokráciapárti tábor, illetve azok között, akik nagyobb beleszólást engednének a hadseregnek az ország életébe.

Hétfőn tüntetők ezrei özönlötték el Szudán fővárosát, Kartúmot, és a Nílus másik partján, vele szemben elhelyezkedő Omdurmánt. Interneten megjelent felvételek szerint a tiltakozók utcákat barikádoztak el, gumiabroncsokat gyújtottak fel, miközben a biztonsági erők könnygázzal oszlatták a tömeget.

Egészségügyi források elmondták, hogy a megmozdulásokban legalább 12 tüntető megsebesült.

Az események miatt aggodalmát fejezte ki az Arab Liga, Emmanuel Macron francia államfő, Heiko Maas német külügyminiszter, Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Jeffrey Feltman, az amerikai kormány "Afrika szarvával" foglalkozó különmegbízottja, valamint Volker Perthes, az ENSZ szudáni különmegbízottja, is. "Felszólítom a hadsereget, hogy azonnali hatállyal bocsássa szabadon a fogva tartott személyeket" - fogalmazott az ENSZ különmegbízottja. Hozzáfűzte, hogy a letartóztatások "elfogadhatatlanok".

Szudánt harminc éven át Omár el-Besír elnök irányította kemény kézzel. Besírt tömegtüntetések nyomán a hadsereg 2019-ben buktatta meg. Ezt követően a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek.

Besír megbuktatása óta az országot úgynevezett szuverén tanács vezeti, amely a civilek és a hadsereg közötti törékeny hatalommegosztási egyezményen alapul. Terv szerint 2024-ben tartanának választásokat az országban.