Nyitókép: MTI/EPA-ANP/Remko De Waal

Egy informátor kitálalt a kínai átnevelő táborok brutalitásáról, Peking cáfol

Infostart
2021. október 11. 20:40
Hszincsiangban kegyetlen módszereket alkalmaznak a kínaiak, egy szivárogtató szerint a sztenderd procedúra része az is, hogy az ujgurok belehalnak a bántalmazásba.

Több száz ujgur ember zsúfolódik össze azoknak a börtönvonatoknak a vagonjaiban, amelyekkel Hszincsiangba szállítják őket, ahol kínzás és talán a halál is vár rájuk, derül ki egy magát csak Csiangként megnevező szivárogtató által elmondottakból. A férfi a Sky Newsnak nyilatkozott a módszerekről, melyek brutalitással vannak tele.

A férfi elmondta, hogy katonaként szolgált, majd nyomozóként dolgozott a helyi közbiztonsági hivatalban. Széles körű dokumentációt mutatott be a bizonyítványairól, beleértve képeket, videókat, rendőrségi papírjait és regisztrációs bizonyítványát, valamint egyéb hivatalos dokumentumokat. Az általa állított konkrét részleteket lehetetlen ellenőrizni.

Így utaztatják az ujgurokat

"Összegyűjtjük és párosával összebilincseljük őket, fejüket letakarva, hogy ne tudjanak elszökni" – mondja a férfi. Szállításukra tehervonatokat használnak: egyszerre ötszáz ujgurt zsúfolnak be a vonatokba, vagononként száz embert.

"Az utazás alatt nem kapnak élelmet, és csak kupakokból ihatnak, vagyis azzal nedvesíthetik meg ajkukat. Hogy megmaradjon a rend, nem engedjük őket illemhelyet használni. Hszincsiangba két nap alatt érkeznek meg így"

- mondja Csiang.

Két éve nyilvánosságra került drónfelvételek tanúsága szerint az ujgurok nagy csoportokban érkeznek vonattal az itt található táborokba, bekötött szemmel, leborotvált fejjel. Csiang szerint a felvételeken látható ujgurok valószínűleg távolabbi börtönökből érkeztek egy nagy központi létesítménybe, amire az eltérő egyenruhákból következtetett.

Kína tagad, mint mindig

Egy pekingi sajtótájékoztatón a Sky News a kínai kormányt Csiang állításairól kérdezte: a szóvivő a következő választ adta:

"Kínát a jog uralja. A rendőrség a vonatkozó kínai törvényeknek megfelelően jár el és kezeli a bűncselekményeket. Tilos embereket törvénytelenül bebörtönözni és kínozni, hogy vallomásra kényszerítsék őket. A rendőrségnek meg kell védenie a gyanúsítottak jogait is. Tehát az, amit ez a férfi mondott arról, hogy a tisztviselők nem engedték az ujgurokat vécére menni, vagy hogy nem ihattak, egyszerűen nem lehetséges. A kiképzőközpontok Kína törvényeinek és az emberi jogok védelméről szóló törvénynek megfelelően működnek. Teljes mértékben biztosítják a teljes jogokat és védik a méltóságukat. Tilos a diákokat bármilyen módon megsérteni vagy rosszul bánni velük. Az úgynevezett helyi rendőr által elmondottak nem történhettek meg".

Korábban is tagadta a kínai kormány a Hszincsinagban történő eseményekkel kapcsolatos állításokat, az évszázad hazugságainak nevezve azokat, és ragaszkodott ahhoz, hogy

ott mindenki boldog életet él.

Csiang szavai ezzel éles ellentétben vannak, azonban azok, akik a táborokban dolgoznak, ritkán tudják tényekkel alátámasztani állításukat, ha beszélnek.

Kínzás és halál

Csiang a következőket mondta a táborokban alkalmazott módszerekről:

"A politikával kapcsolatos ügyekben, a rendszer veszélyeztetésében, a rendszer megdöntésével kapcsolatos ügyekben érintetteket meg lehet verni. Ilyenkor szokták feladni társaikat. Különböző módszereket használnak a nyomásgyakorlásra: botokkal kötözik le a lábukat, megkötözik és megtapossák a karjukat, megbilincselik a kezüket és hideg vizet öntenek rájuk, csövön keresztül öntenek vizet a szájukba, miközben hátrakötik a kezüket. Ilyen elbánás mellett az, hogy valaki meghal egy táborban, természetesen előfordul" – fogalmazott.

"Balesetek léteznek, az emberek meghalnak, ez normális. Az ember hozzá is szokik: kérem, ezért ne engem vádoljanak. Ők nem emberként tekintenek az ujgurokra, emberekkel nem lehet ilyesmit tenni"

– tette hozzá a férfi, aki eredetileg Kína más területein dolgozott bűnügyi nyomozati osztályokon, de a Hszincsiang megsegítése nevű program részeként a térségbe küldték, több tízezer fegyveres rendőrrel és tiszttel együtt. 2018-ban háborús állapotokba csöppent: 900 ezer ember volt már mondvacsinált okokból az átképzőtáborokban. Feletteseik szava és nem bizonyítékok alapján kerülnek be az ujgurok a táborba. Ehhez elegendő lehet annyi is, hogy valakiről valami rosszat mondanak, vagy alkoholt és cigarettát árulnak.

Gyárakban dolgoznak

Akik esetében valós bizonyítékokat találnak arra, hogy lázadást szítottak, azokat börtönbe küldik: az átképző táborokban azok vannak, akiknek a gondolataival van a kínaiaknak baja. Mind a börtönökben, mind a táborokban gyárak üzemelnek, melyekben olyan munkát végeztetnek, amit jószántából senki sem akarna, ráadásul jóval több, mint nyolc órában.

Csiang 2020-ban hagyta el Kínát: azt mondja, már a Hszincsinagba helyezése előtt sem voltak illúziói az állammal kapcsolatosan, elege lett a korrupcióból és Kína működéséből.

"Amit elkövettem, nem hazaárulás, én csak a korrupt osztály ellen vagyok. Nem félek a veszélytől. Sok halált és sok halottat láttam már. Ez az egy módja van annak, hogy felszabadítsam magam."