Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Szijjártó Péter az európai integrációról: nem lehet hátsó udvar a Nyugat-Balkán

Infostart / MTI
2021. október 5. 16:58
"Hogyan akarjuk megnyerni a játszmát, ha nem lépünk pályára?" – tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter.

Nem egyfajta hátsó udvarként, hanem olyan kulcsfontosságú területként kell tekinteni a Nyugat-Balkánra, amely nélkül nem lehet teljes sem a transzatlanti, sem az európai integráció – szögezte le a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Varsói Biztonsági Fórumon.

A külügyminiszter a NATO következő stratégiai koncepciójával foglalkozó panelbeszélgetésen kijelentette, nem biztos abban, hogy a nyugat-európai országok teljes mértékben tisztában vannak a térség biztonságának és stabilitásának jelentőségével. Ennek szerinte egyik oka az lehet, hogy nem ismerik kellőképpen a régiót, amelytől messze vannak földrajzilag.

A közlemény szerint

ellentmondásosnak nevezte, hogy miközben az Európai Unió nem lép előre az integrációs folyamatban,

nyugati kollégái gyakran panaszkodnak arra, hogy külső szereplők, például Oroszország, Kína, Törökország vagy Szaúd-Arábia megpróbálja kiterjeszteni a befolyását a régióban.

"Hogyan akarjuk megnyerni a játszmát, ha nem lépünk pályára? – tette fel a kérdést. – A világpolitikában nem létezik vákuum, ha az EU nem képes integrálni a térséget, akkor egyértelműen lesznek olyanok, akik ezt megteszik."

Szijjártó Péter az eseményen méltatta, hogy a NATO már három térségbeli országot felvett a soraiba, ami szerinte hatalmas eredmény. "Sajnos az EU sokkal lassabb ebben a tekintetben" – mondta.

Ezt követően felhívta a figyelmet az illegális bevándorlási hullámok veszélyeire, különös tekintettel arra, hogy az egyik legfontosabb migrációs útvonal a Nyugat-Balkánon halad keresztül.

Emlékeztetett arra, hogy egyes szövetségesek az afganisztáni kivonulással párhuzamosan afgánok ezreit helyezték el a térségbeli államokban. Mint mondta, attól tart, hogy ők nem estek át teljes körű biztonsági ellenőrzésen, hiszen ha ez megtörtént volna, akkor feltehetőleg rögtön a végső célországukba szállították volna őket.

Márpedig ez szavai szerint biztonsági kockázatot jelent az egész régió számára.

A miniszter megerősítette, hogy Magyarország a nyitott ajtók politikájának támogatója, s a bővítés pártján áll mind az Európai Unió, mind a NATO tekintetében.