Nyitókép: Brandon Bell/Getty Images

New Orleans: a szegényebb negyedeket ért károkkal nem foglalkoznak eleget

Infostart
2021. szeptember 3. 07:31
Floridában vészelte át az Ida hurrikánt egy New Orleans-ban élő magyar, Gabriella McIntosh, aki férjével és macskáikkal menekült a természeti csapás elől. Mint mondja, több szempontból is nagy szerencséjük volt, de sokaknak okozott nagy kárt a hurrikán.

Sejtették, hogy az Ida hatalmas viharként éri majd el New Orleans-t, ezért úgy döntöttek, nem ott szeretnék majd átvészelni azt - mondta el Gabriella McIntosh az Infostartnak.

"A férjem az, aki figyelemmel kíséri az időjárást, a viharok és hurrikánok útvonalát. Már azelőtt, hogy az Ida elérte volna a Mexikói-öblöt, sejtettük, hogy nagy vihar lesz. A legtöbb esetben a hurrikánok iránya változik, jobbra-balra mozognak, de ez nem nagyon mozdult egyik irányba sem, egyenesen Louisiana felé haladt. Tudtuk, hogy legalább hármas kategóriájú lesz, ez már egyben jel is volt arra, hogy ne maradjunk otthon. Minden korábbi nagy vihar károkat tett az árampóznákban, úgyhogy az is nyilvánvaló volt, hogy ha otthon maradunk, akkor áram nélkül leszünk egy darabig" - mesélte annak okait, amiért az utazás mellett döntöttek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

TIME (@time) által megosztott bejegyzés

Szerencsések voltak

Szerencséjük volt, mert férjének bátyja és felesége Floridából jelezte nekik, hogyha útnak indulnának, akkor szívesen fogadják őket macskáikkal együtt, és addig maradhatnak majd náluk, ameddig csak szeretnének. Mentálisan és anyagilag is sokat jelentett számukra, hogy hotelszobák keresgélésével nem kellett időt eltölteniük.

Gabrielláék tippje arról, hogy otthon áram nélkül lennének, bevált,

viszont nagy szerencséjük van, ugyanis semmiféle kár nem esett otthonukban az Ida alatt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daily Overview (@dailyoverview) által megosztott bejegyzés

"Egy közeli barátunk otthon vészelte át a hurrikánt, ő ajánlotta fel, hogy amint biztonságos, ránéznek a házunkra. Fel voltunk készülve a legrosszabbra, mert a legutolsó hurrikán, Zeta nagyon megrongálta fáinkat a hátsó kertben, a kerítés bedőlt és a többi, pedig az csak egy kisebb hurrikán volt. Szerencsére semmiben sem esett kár: a barátunk videót készített a házban, a saját szemünkkel láttuk, hogy minden úgy áll, ahogy hagytuk, egyedül a garázsba folyt be egy kis víz, ami semmiség. Nagyon szerencsések vagyunk!" - mondta el.

A Katrina óta javult a helyzet

Gabriella a Katrina 2005-ös érkeztének idején még nem élt a városban, férje azonban éppen pár héttel azelőtt költözött be a házba, ahol élnek, hogy a hurrikán lecsapott volna.

"Még ki sem pakolt jóformán a dobozokból, amikor a Katrina lecsapott, szinte mindent elvesztett. A problémát akkor a gátak átszakadása okozta, a város nem volt felkészülve a viharra, és a korrupció is nagy mértékű volt.

Az emberi katasztrófa volt, nem természeti.

Azóta új és erősebb gátakat építettek, amelyek állták a sarat" - mondja.

Annak ellenére, hogy most megúszták, gondolkoznak azon, hogy elhagyják a környéket és máshova költöznek, mivel, ahogyan fogalmaz, neki és férjének is elege van a viharokból.

"Az ugyanakkor, hogy hova mehetnénk, a férjem munkája miatt két-három helyre szűkül le. Az egyik ilyen hely Virginia lenne, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy az ottani ingatlanárak a louisianaiaknak két-háromszorosára is rúgnak" - mondja.

Tudnak tájékozódni

Még nem tervezik, hogy hazatérjenek, mivel férje otthonról dolgozik, amihez áram szükséges, így kivárják a szolgáltatás helyreállítását. Neki más a munkája, de helyi törvény alapján azokat nem rúghatják ki, akik hurrikán miatt hagyják el otthonukat. Gabriella most először marad ki a munkából ilyen okból, reméli, valóban nem lesz baj munkahelyén, ahol hat éve dolgozik.

Az otthoniakkal szöveges üzenetek és Messenger útján tudja tartani a kapcsolatot, szerencsére ezek a kommunikációs csatornák nem sínylették meg a hurrikánt, emellett a helyi hírcsatornákon tudják követni az eseményeket. Gabrielláék környékén csak fákat döntött ki az Ida, a kár nem annyira jelentős, de ez nem mindenhol van így.

"Azt sokan észrevették, hogy a hírcsatornák többnyire New Orleans-szal vannak elfoglalva, a szegényebb negyedekkel ugyanakkor nem nagyon törődnek, pedig ott élnek azok emberek, akik a legtöbbet szenvednek és veszítenek el"

- mondja.

Egy helyi lakos nézi a hurrikán pusztítását a Louisiana állambeli Cocodrie-ben, 2021. szeptember 1-jén.
(Mark Felix/Bloomberg/Getty Images)
Egy partra mosott hajó az Ida hurrikán átvonulása után 2021. szeptember 1-jén Jean Lafitte-ben, Louisiana államban, mintegy 20 mérföldre délre New Orleans-tól. A hosszú áramszünet miatt a településen napokig zárva voltak az üzletek, nem működtek a szolgáltatások, sok helyi segítségre szorult. (Brandon Bell/Getty Images)