Részleteket és pontos időpontot a féléves elnökségi ügyek koordinálásáért felelős szlovén miniszter nem közölt, de nem hivatalos forrásokból úgy tudni, hogy a két ország ellen folyó EU-tanácsi jogállamisági eljárás keretében
az újabb meghallgatásra az EU-ügyi tárcavezetők félévzáró, decemberi ülésén kerülhet sor.
Magyarország ellen az Európai Parlament 2018 őszén kezdeményezte a 7. cikk szerinti jogállamisági eljárás megindítását, míg Lengyelország esetében az Európai Bizottsági kérte a folyamat megkezdését, már 2017-ben.
Formális EU-tanácsi meghallgatásra Magyarország esetében eddig háromszor került sor – a lengyelek már négynél tartanak –, de azokra is csak nagyon „hézagosan”. Az évek során parlamenti részről – amelyik végül is a magyar eljárást kezdeményezte – visszatérően nehezményezték is, hogy az egymást követő féléves elnökségek sokszor megkerülték, hogy foglalkozzanak a kérdéssel.
Magyarország esetében például csak 2019 második félévében, a finn soros elnökség alatt lépett a folyamat a formális meghallgatás szakaszába (addig, a megelőző román EU-elnökség például beérte napirendi ponton kívüli „tájékozódást” célzó konzultációval a magyar tárca vezetője és az EU-tanács tagjai között).
Nem történt érdemi előrelépés a 2020-as horvát, majd német féléves elnökség alatt sem, annak ellenére, hogy az utóbbi esetében úgy tudni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte a második féléves elnökségért felelős német kancellárt, hogy
léptessék át a folyamatot annak tagállamok közötti eldöntésébe, valóban fennáll-e Magyarországon a jogállamiság alapszerződés szerinti megsértése.
A német féléves elnökség végül kikerülte a téma napirendre tűzését, amit egyebek között a koronavírus-járvánnyal magyarázott. Ennek nyomán ugyanis az ülések nagy részét videokonferencia keretében tartották, márpedig a 7. cikk szerinti eljárás esetében, a téma különösen érzékeny jellegére való tekintettel, szokásjoggá vált, hogy mindenkor ragaszkodnak a személyes jelenléthez.
Végül a 2021. első félévi portugál elnökség döntött a téma napirendre tűzése mellett, amire aztán a félév utolsó – júniusi – EU-ügyi tanácsülésén kerítettek sort.
Annak kimondása, hogy valamely tagállamban az alapvető jogállamisági kritériumokat rendszerszerűen és tartósan megsértik, nem a bíróság illetékességi körébe tartozik, hanem a tagállami EU-tanács hivatott rá. Az eddigi féléves elnökségek viszont kerülték, hogy ennek megállapítását kérjék a tanácstól.
Egyes szakértők szerint Angela Merkel például azért döntött így, mert
tudta, hogy nincs meg az egyhangú egyetértés az elmarasztaláshoz,
akkor viszont még mindig jobb az eljárás nyomása alatt tartani az érintett országokat, mint eredménytelen döntéssel ejteni az egészet.
Ugyanezért lehet viszont érdekes a lengyel és a magyar politikához közelebb álló szlovén elnökségre figyelni, vajon Ljubljana javasolni fogja-e a tanácsnak, hogy szavazásra tegyék fel annak megállapítását, fennáll-e a jogállamiság tartós megsértése Magyarországon és/vagy Lengyelországban.
A Lisszaboni Szerződés 7. cikkének 2. pontja szerint ilyen esetben az Európai Tanács (ez tehát már állam- és kormányfői szint) kell hogy döntsön, méghozzá olyan szabályok szerint, hogy az elmarasztaláshoz
az ügyben érintett ország kivételével valamennyi további tagállam vezetőjének egyetértése szükséges.
Amiről a mai politikai viszonyok között tudható, hogy a jelenlegi magyar és lengyel kormányok mellett ez nem elérhető, mert a két kormány kölcsönösen a másik védelmében voksolna. Cserébe, ha a szükséges többség híján a tanács nem mondja ki a jogállamiság-sértést az adott országban, akkor az eljárást megszűntnek kell tekinteni.