Nyitókép: MTI/EPA/Szuezi-csatorna Hatóság

Megegyezés született, felszabadul az Ever Given

Infostart
2021. július 6. 13:18
Az egyiptomi hatóságok, illetve a szállítóhajó tulajdonosai és biztosítói közt megállapodás jött létre, így a márciusban a Szuezi-csatorna hajóforgalmát napokra megbénító Ever Given hamarosan elhagyhatja a Nagy Keserű-tavat.

Egyiptom 550 millió dollárnak megfelelő összeget követelt eredetileg a hajó által okozott károkért: azt nem hozták nyilvánosságra a felek, hogy végül milyen megállapodás született köztük, melynek eredményeképp szerdán újra kihajózhat az Ever Given.

A 400 méter hosszú hajó azt követően fordult keresztbe a csatornán, hogy az erős szél miatt zátonyra futott. Hat napi mentőmunkálat volt szükséges ahhoz, hogy vontatóhajók és kotróhajók flottillája ki tudja szabadítani az Ever Givent. A folyamat során egy ember életét vesztette. A baleset a nemzetközi kereskedelmet is megakasztotta - hajók százai várakoztak a 193 kilométer hosszú vízi átjáró bejáratánál, amely a Földközi-tengert és a Vörös-tengert köti össze. Ázsia és Európa között a Szuezi-csatornán keresztül vezet a legrövidebb vízi út.

A UK Club, amely az Ever Given tulajdonosát, a Shoei Kisent harmadik féllel szembeni felelősségre biztosította, vasárnap jelentette be, hogy "hivatalos megoldásról" állapodtak meg a Szuezi-csatorna hatóságával (SCA) a kártérítéssel kapcsolatos vitájuk rendezése érdekében, írja a BBC. Azt is bejelentették, hogy

a hajó útnak indításával kapcsolatos előkészületek megkezdődtek.

Az SCA később azt közölte, szerdán kerül sor az Ever Given kiszabadítására. Osama Rabie, az SCA elnöke annyit árult el a megállapodásról, hogy annak keretében egy vontatóhajót is kapnak.

Az SCA eredetileg 916 millió dollárt követelt, amelyből 300 millió dollárt mentési prémiumként, további 300 millió dollárt pedig jó hírnév elvesztése miatt kért. A UK Club elutasította ezt, rendkívül nagynak és megalapozatlannak minősítve. Az SCA később 550 millió dollárra csökkentette követelését, de a tulajdonosok és a biztosítók állítólag 150 millió dollárt ajánlottak fel.

Rabie májusban azt nyilatkozta, hogy az Ever Given nehezen volt irányítható, így két kísérő vontatóhajó erőfeszítései ellenére zátonyra futott, mert nagy sebességgel haladt, és a kormánylapát mérete sem volt megfelelő. A UK Club akkor azt közölte, hogy bár az Ever Given tulajdonosai és biztosítói teljes mértékben elismerik, hogy az SCA jogosult kártérítésre, mégis aggódnak a vádak miatt.

"Fontos tisztázni, hogy bár a hajóért végső soron a kapitány felelős,

a csatornán való átkelést a Szuezi-csatorna révkalauzai és az SCA hajóforgalom-irányító szolgálatai ellenőrzik.

Az áthaladás sebessége és a kísérő vontatóhajók rendelkezésre állása is az ő feladatuk" - nyilatkozták.