Nyitókép: -

Kim Dzsong Un átalakítja az észak-koreai hatalmi struktúrát

Infostart
2021. június 1. 13:42
Az észak-koreai diktátor jobban bele kíván folyni a kormányzat munkájába ellentétben apja hadsereg-központú kormányzásával.

Az észak-koreai állampárt változtatna a szabályzatán és kialakítana egy új vezetői pozíciót, amely a második legfontosabb tisztség lenne a Kim Dzsong Un által betöltött főtitkári tisztség után – írja a Reuters alapján a Portfolio.

Meg nem nevezett források alapján az új „első titkár” titulust viselő személy elnökölne Kim helyett egyes üléseken.

A hírek szerint Kim Dzsong Un a jövőben jobban bele kíván folyni a kormányzat munkájába ellentétben apja, Kim Dzsongil hadsereg-központú kormányzásával. A katonai kormányzás elsőbbségét hirdető doktrína ki is került a párt szabályzatából.

Kim Dzsong Unt idén januárban választották meg a Koreai Munkapárt kongresszusán a párt új főtitkárává. A tisztség 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta betöltetlen volt. Szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza az észak-koreai vezető egyeduralmát - jegyzi meg az MTI.

Az új pozícióra a párt politikai bizottságában ülő Dzso Jong Von, Kim Dzsong Un egyik legszorosabb szövetségesét tartják a legesélyesebbnek, aki így rangidős lenne a párt hét titkára között.

Korábban sokan gondolták úgy, hogy Kim Dzsong Un húga lehet a diktátor helyettese, ám kijelölt utódnak végül nem tették meg.

A Yonhap szerint az irányváltást a Koreai Munkapárt januárban átdolgozott alapszabályzata is jelzi. Az átírt dokumentumból ugyanis kimaradt Kim Dzsong Il egyik alapelve, a "hadsereg mindenekelőtt" fogalma.

"Úgy tűnik, az az általános trend, hogy Kim Dzsong Un egyes feladatait átruházták, illetve elosztották" - mondta Rachel Minjung Lee, az észak-koreai helyzetet nyomon követő 38 North agytröszt elemzője. Hozzátette, hogy ez nem jár szükségszerűen együtt Kim Dzsong Un hatalmi jogköreinek korlátozásával, inkább a pártapparátus karcsúsításáról van szó.

Észak-Koreában a hatalom a Kim család tagjai között öröklődik.