Nyitókép: Chalabala/Getty Images

Körvonalazódik az uniós védettségi igazolvány bevezetésének menetrendje

InfoRádió
2021. május 27. 10:55
Az EU két jogalkotó szerve, az Európai Tanács és az Európai Parlament a közelmúltban "kivasalta" a részleteket. Az uniós állam- és kormányfők reményei alapján már július elejétől meg kell jelennie az úgynevezett zöldigazolványnak, amely a koronavírus elleni védettséget hivatott igazolni az Európai Unióban.

Az ET és az EP közti megállapodás azt is jelenti, hogy június 1-jétől rendelkezésre áll az információs és technológiai rendszer uniós szinten. A tagállamoknak fél hónapjuk lesz és június közepéig kell rácsatlakozniuk a rendszerre és "elvégezniük a házimunkájukat", vagyis biztosítaniuk, hogy az állampolgáraik tudják igényelni az uniós igazolványt - sorolta Gyévai Zoltán, az EU-Monitor főszerkesztője az InfoRádióban.

Emlékeztetett, háromféle változat lesz a zöldigazolványból, attól függően, hogy a védettséget ki hogyan szerezte meg (oltottság, fertőzésből való felgyógyulás, negatív teszteredmény a közelmúltból).

Ezután már a lakosság is igényelheti az uniós kártyát – ami a magyaroknak is járni fog –, és így a tervek szerint júliustól már szabadabban utazhatnak az uniós polgárok.

Amit még tudni lehet

Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet 12 hónapig lesz érvényben.

A tagállamoknak a koronavírus-járványra válaszul nem lehetne további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget előírni. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel.

A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal (jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináival) elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján szerepel a veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokról.

Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak.

Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis.

Az EB legalább 100 millió eurót a koronavírus-fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ. Ezeket a teszteket csak a koronavírus-igazolvány kiállításához lehet felhasználni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zöldútlevél júliustól - Gyévai Zoltán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást