eur:
395.81
usd:
372.43
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pixabay

Peking a téli olimpián tesztelheti digitális valutáját

A tervek szerint a külföldről érkező látogatók használhatják majd a megoldást, melyen hét éve dolgoznak, s amelyet most több pilot programban tesztelnek.

A digitális valuta, az e-jüan debütálhat 2022-ben. A People’s Bank of China vezetőhelyettese, Li Bo jelentette be, hogy igyekeznek elérhetővé tenni a digitális valutával való fizetés lehetőségét a jövő februári téli ötkarikás játékokra érkező nemzetközi vendégeknek is, azt ugyanakkor tagadta, hogy a dollár nemzetközi dominanciájának visszaszorítása állna a háttérben, írja a CNBC.

Jelenleg Sencsen és Peking lakosai tudják tesztelni az e-jüant, amelyen a bank még 2014-ben kezdett el dolgozni. A digitális valuta bevezetésétől a készpénzforgalom csökkenését és az online kereskedelem fellendülését várják Kínában. Nem kriptovalutáról van szó, és nem úgy tervezték meg, ahogyan például a Bitcoint.

Li szerint igyekszenek még több várost bevonni az e-pénz tesztelésébe: egyelőre nincsen tervük azzal kapcsolatban, hogy mikorra terjesztenék ki az egész országra annak használatát, de szükség van a pilot programok szélesebb körűvé tételére és az e-jüan mögötti technikai háttér megerősítésére is.

Szakértők szerint az e-jüan létrehozása mögött igenis az az ambíció áll, hogy a nemzetközi piacon a dollár kárára egyre nagyobb teret tudjon nyerni a kínai fizetőeszköz.

Ma a legtöbb nemzetközi tranzakció amerikai dollárban történik. Li ugyanakkor azt állítja, a hazai piacban gondolkodnak.

"A nemzetközi piacra történő belépés, ahogyan ezt már korábban is említettük, természetes folyamat, de nem az a célunk, hogy az amerikai dollárt vagy bármelyik másik valutát kiszorítsuk. Inkább azt hiszem, az, hogy a választás lehetőségét nyújtsuk a nemzetközi kereskedelem és befektetés területén" - fogalmazott.

Ennek ellenére más központi bankokkal is együtt dolgoznak Thaiföldről, Hongkongból és az Egyesült Arab Emirátusokból, hogy a határokon átívelő tranzakciók terén is tapasztalatokat szerezhessenek.

"Nagyon biztos alapokon nyugvó, belföldön használatos e-jüan az első célunk, mely mögött egészséges ökoszisztéma áll. Azt reméljük, hosszú távon határainkon átnyúló megoldások is létrejönnek" - fogalmazott Li.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×