A jordán királyi család egyik tagja is őrizetben

Infostart / MTI
2021. április 4. 08:01
Biztonsági okokra hivatkozva többeket őrizetbe vettek a jordániai biztonsági erők, közöttük Abdullah király egyik volt tanácsadóját és a királyi család egyik tagját - jelentette a Petra jordániai hivatalos hírügynökség.

Az ügyet jól ismerő illetékesek szerint az ország destabilizálására irányuló összeesküvés van az ügy hátterében.

Két, nevének elhallgatását kérő vezető a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, hogy a biztonsági erők a házában kihallgatták Abdullah király féltestvérét, Hamza volt trónörököst is, de őt nem vették őrizetbe.

A The Washington Post című amerikai lap úgy értesült, hogy a jordániai hatóságok őrizetbe vették a volt koronaherceget és csaknem húsz másik embert

"az állam stabilitásának veszélyeztetése" miatt.

Abdullah a hatalmának megerősítése céljából 2004-ben vonta vissza Hamza trónörökösi rangját.

A Petra értesülése szerint a letartóztatottak között van a tanulmányait az Egyesült Államokban végző Bászem Avadallah, a király régi bizalmasa, volt pénzügyminiszter, valamint Saríf Haszán bin Zaíd, a királyi család tagja. A hírügynökség további részleteket nem közölt.

A nyugati országok szövetségesének számító Jordániában ritka a magas rangú vezetők és a királyi család tagjainak őrizetbe vétele - jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség.

Az Egyesült Államok szövetségesének, Abdullah királynak sikerült megteremtenie a politikai stabilitást az országban és kiemelkedő arab vezetőnek számít, akinek adnak a szavára, különösen nyugati fórumokon.

Avadallah, aki 2008-ban mondott le a király törvényszék elnöki tisztéről, előzőleg pedig a gazdasági reformok atyja volt, szemben találta magát a konzervatívok ellenállásával és a továbbra is burjánzó bürokráciával.

Az amúgy is befolyásos jordániai hírszerzés szerepe megnőtt, amióta a koronavírus-világjárvány miatt veszélyhelyzetet hirdettek ki tavaly, civil szervezek szerint megsértve a polgári és politikai jogokat.

A jordániai rohamrendőrség a múlt hónapban feloszlatta az "arab tavasz" tízéves évfordulója alkalmából Ammanban és más városokban tartott tiltakozó megmozdulásokat, szemtanúk szerint tucatnyi aktivistát vettek őrizetbe.