Nyitókép: Pixabay.com

Tömeges nemi erőszak történt Etiópiában, tele vannak a kórházak

Infostart / MTI
2021. március 26. 08:51
Az elállatiasult katonák állnak a rémtettek sora mögött.

Több mint ötszáz nemi erőszakól tettek bejelentést az észak-etióp Tigré tartomány öt kórházában - jelentette csütörtök este az ENSZ, hozzátéve, hogy az esetek valódi száma valószínűleg sokkal több, mert az áldozatok félnek bejelentést tenni, illetve mert a térségben hiányos az egészségügyi ellátás.

A nemi erőszakot nemcsak a tigréi fegyveres konfliktusban részt vevők követték el sok nőn, hanem az áldozatok családtagjai is, miután a fegyveresek kényszerítették őket erre - közölte Wafaa Said, az ENSZ etiópiai segélykoordinátorának helyettese a világszervezet New York-i székhelyén.

Erre reagálva Taye Atskeselassie Amde, Etiópia ENSZ-nagykövete azt mondta: hazájában egyáltalán nem tűrik meg a nemi erőszakot, és az ilyen bűncselekmények elkövetőit szigorúan megbüntetik.

Az etióp hadsereg november elején offenzívát indított a térséget korábban irányító Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) ellen, amelyet felkeléssel vádolt. Ezrek haltak meg, százezrek menekültek el otthonaikból a harcok és légicsapások nyomán, legalább 75 ezren a szomszédos Szudánba. A már amúgy is szegény, körülbelül ötmillió lakosú régióban humanitárius katasztrófa alakult ki.

Humanitárius szervezetek mindeközben lehetséges háborús bűncselekményekről számoltak be, köztük civilek százainak lemészárlásáról, valamint rendszeres nemi erőszakról és fosztogatásokról. Abij Ahmed etióp miniszterelnök kedden ismerte el először, hogy atrocitások történtek Tigré tartományában, és elsőként ismerte el azt is, hogy eritreai katonák is az ország területére léptek, amit korábban az ENSZ és emberi jogi szervezetek rendszeres beszámolói ellenére tagadott. A kormányfő szerint az eritreai katonák azonban nem bocsátkoztak harcokba, mindössze a határ menti térséget felügyelik a két ország között "nemzetbiztonsági okokból".