Nyitókép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Elárulták, miért lett rövidebb az EU-csúcs

Infostart / InfoRádió
2021. március 26. 13:48
Egy nap alatt megbeszéltek mindent, pénteken már nem folytatódik a tanácskozás.

Az Európai Unió tagállamainak vezetői kétnaposra tervezett csúcstalálkozójuk első munkanapján minden tervezett témát áttekintetettek, és le is zártak, a megbeszélések eredményét az éjszaka folyamán közzétett nyilatkozatukban rögzítették – közölte Barend Leyts, az Európai Tanács elnöke, Charles Michel szóvivője, utalva arra, hogy a csúcs pénteken ezért már nem folytatódott.

A szóvivő kétnaposra tervezett, videokonferencia keretében tartott csúcstalálkozóról azt közölte:

a tagállami vezetőknek "minden kérdést egy nap alatt sikerült megoldanunk", az eredményekről nyilatkozatot adtak ki.

Az Európai Tanács sajtószolgálata az MTI megkeresésére közölte: a tanácskozás azért rövidült egynaposra, mert az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői videókapcsolaton keresztül találkoztak, ami nem teszi lehetővé általános politikai irányvonalakról és prioritásokról szóló hivatalos következtetés elfogadását.

Az eredmények

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön éjjel Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az Európai Unió a legfontosabb feladatának tekinti, hogy felgyorsítsa a koronavírus elleni vakcinák gyártását Európában, és javítsa az oltóanyagok tagországok közötti elosztását. Azt is közölte: a következő hetekben döntés születhet arról, hogy az unió milyen feltételek mellett vezesse be a koronavírus elleni oltást bizonyító EU-igazolványt.

Beszámolt arról, hogy a tagállamok vezetői rendhagyó módon megbeszélést folytattak a transzatlanti kapcsolatokról is Joe Biden amerikai elnök részvételével. A videókapcsolaton létrejött megbeszélésről azt mondta, a felek egyetértettek abba, hogy a demokráciák alapértékeit ismét támadások érik, ezért az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak közös erővel kell megvédeniük a stabilitást jelentő globális biztonságot, a demokráciát és a jogállamiságot.

Azzal kapcsolatban, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében Törökországnak a földgázkitermeléssel kapcsolatban feszült lett a viszonya Görögországgal és Ciprussal, azt mondta: ha Ankara további előremutató lépéseket tesz a konfliktus rendezésére, az EU kapcsolata javulhat és kiszámíthatóvá válhat vele. Elképzelhető, hogy a jövő hónapban Törökországba látogat - jegyezte meg.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón azt hangoztatta: a koronavírus elleni tömeges oltás sokkal gyorsabban menne, ha a vakcinagyártó vállalatok betartották volna az unióval kötött beszerzési keretszerződéseiket. Elmondta: az Európai Bizottság szerdán megszigorította az oltóanyagok exportjára vonatkozó szabályozását, további feltételekhez kötötte a kivitel engedélyezését.

Kitért arra is, hogy Joe Biden amerikai elnökkel folytatott egyeztetésük során az együttműködés fontosságát hangsúlyozták a koronavírus-járvány elleni küzdelem és a gazdasági helyreállítás terén. Az EU Törökországgal fennálló kapcsolatáról úgy nyilatkozott, hogy az EU nyitott a párbeszéd folytatására, viszont az ankarai vezetésnek tartózkodnia kell az egyoldalú fellépésektől és mindenfajta provokációtól.