Nyitókép: Pixabay

Banki vezetőt vettek őrizetbe az "évszázad lopásával" összefüggésben

Infostart
2021. március 11. 21:39
Őrizetbe vették csütörtökön a moldovai nemzeti bank (BNM) egyik főosztályának vezetőjét egy razzia után, amelyet az ország bankrendszeréből elsikkasztott egymilliárd dollár ügyével kapcsolatban folytattak - közölte a főügyészség sajtószolgálata.

"Átkutatták az otthonát és az irodáját a Banca de Economii korábbi különleges adminisztrátorának, aki egyben a BNM egyik főosztályát vezeti. Hivatallal való visszaélés gyanújával őrizetbe vették. A vizsgálati intézkedések a banki csalás ügyével kapcsolatosak" - áll a közleményben.

Az esettel kapcsolatban tavaly hat embert vettek őrizetbe, köztük Dorin Dragutanut, a BNM korábbi vezetőjét, helyettesét, Emma Tabirtát, valamint a jegybank két akkori alelnökét, Aereliu Cincileit és Ion Sturzut, akiket különösen nagy mértékű csalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel vádolnak.

A 3,5 millió lakosú, Ukrajna és az EU-tag Románia között fekvő országot belpolitikai bizonytalanság sújtja, főként az "évszázad lopásaként" ismert botrány óta, amelynek során három bankon keresztül egymilliárd dollárt sikkasztottak el 2014-ben és 2015-ben. A botrány kirobbanása után tüntetések törtek ki, két kormány is megbukott, és összeomlott az EU-párti pártok kormánykoalíciója, amely az Egyesült Államok és az EU támogatását élvezte.

A moldovai kormány kérésére a vizsgálatba bevonták a New York-i székhelyű Kroll nemzetközi pénzügyi nyomozó ügynökséget is, amelynek jelentése szerint az összeget a Banca de Economii, a Banca Sociala és az Unibank nevű bankokon keresztül lopták el, amelyek Ilan Sor üzletember ellenőrzése alá tartoztak. Sort 2017-ben 7,5 év börtönbüntetésre ítélték. Az ellopott pénzt azóta sem találták meg.

A sikkasztással kapcsolatban a moldovai államügyész vádat emelt az ország egyik leggazdagabb embere, Vladimir Plahotniuc üzletember, politikus ellen, aki külföldön tartózkodik.