Nyitókép: MTI/AP/Pavel Golovkin

Augusztusra tűzött ki egy fontos dátumot Moszkva

Infostart / MTI
2021. március 2. 15:42
Jól halad az oltási kampány, de arra is figyelmeztetnek, hogy a fertőzöttek száma a tavasszal szezonálisan megemelkedhet.

Oroszország augusztusra érheti el a kollektív immunitást - jelentette ki Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes.

Golikova szerint a korlátozó intézkedések feloldásához szükséges kollektív (nyáj-) immunitás eléréséhez 60 százalékos lakossági átoltottság szükséges. Ez a vakcináció jelenlegi tempója és az oltópontok számára szaporodásának mostani sebessége mellett a járványügyi matematikai modell szerint augusztusra várható.

A járvány elleni védekezésért felelős helyettes kormányfő "bizalomkeltőnek" nevezte, hogy csökken az új megbetegedések száma, de úgy vélekedett, hogy a számok továbbra is "meglehetősen komolyak". Arra figyelmeztetett, hogy a fertőzöttek száma a tavasszal szezonálisan megemelkedhet.

Golikova közölte, hogy a Covid-19 ellen eddig beoltottak mintegy fele 60 évnél idősebb.

Elmondta azt is, hogy

Moszkva továbbra is óvatosan fog eljárni a légi közlekedési útvonalak újranyitásával, hogy "ne kövessen el ismét hibákat".

Emlékeztetett rá, hogy az első belföldi megbetegedést éppen egy éve észlelték hivatalosan, egy Milánóból hazatért utasnál.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter "a demokrácia szabályaival és az önkéntesség elvével ellentétesnek", valamint "kényszervakcinációnak" minősítette kedden, hogy az EU országaiban oltási útlevelet kívánnak bevezetni. Kifejezte reményét, hogy az intézkedés bevezetése nem jelent majd hátrányos megkülönböztetést az orosz állampolgárok számára.