Nyitókép: Pixabay

Felröppent a közeli megegyezés híre a magyar vétó ügyében

Infostart
2020. november 24. 11:48
A német külügyminiszter nyilatkozata arra utal, hogy mégsem lesznek elhúzódó tárgyalások, valamilyen gyors megállapodás született vagy születik hamarosan.

A tárgyalások utolsó fázisában vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy napokon belül sikerül megállapodni az uniós költségvetési és a jogállamisági vitákban – jelezte konkrétumok nélkül kedden délelőtt Heiko Maas német külügyminiszter a Reuters tudósítása szerint, amit a Portfolio szúrt ki.

A hírügynökség tudósítása szerint a német soros elnökséget vivő külügyi vezető úgy fogalmazott: "a tárgyalások utolsó fázisában vagyunk, amelyek nem könnyűek, mindannyian tudjuk. De abszolút biztos vagyok benne, hogy döntéseket tudunk hozni a következő napokban az uniós költségvetés és a helyreállítási alap kapcsán is és így képesek leszünk folyósítani a pénzeket" (a járvány által sújtott gazdaságoknak – a szerk.).

Mindez arra utal, hogy mégsem akár hetekig tartó egyezkedés lesz a háttérben a szigorú jogállamisági mechanizmus miatt politikai vétót emelő magyar és lengyel kormány meggyőzésére, hanem sikerül(t) valamilyen olyan megoldást találni, ami minden érintett partnernek elfogadható és így megnyitja az utat a Tanácsban a 2021-2027-es uniós költségvetés és a helyreállítási alappal kapcsolatos saját forrás határozat napokon belüli formális megszavazására (akárcsak a jogállamisági mechanizmus megszavazására).

A Portfolio emlékeztet, a hét végén vezető európai néppárti politikusok, köztük Mandfred Weber frakcióvezető, illetve a frakció szóvivője már jelezte: támogatni fognak egy olyan megoldást, amelyet Orbán Viktor magyar kormányfő már szorgalmazott a levelében, miszerint lehetővé tennék, hogy az Európai Bíróságon meg lehessen támadni a jogállami problémák miatt kirótt EU-pénzes szankciókat.