Nyitókép: MTI/Boda L. Gergely

Nem várt nehézségekbe ütközött a székely petíció a véghajrában

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. november 5. 20:36
Szombatig tart a nemzeti régiók európai uniós védelméért zajló akció.

Négy országból még kellenek aláírások a nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezés sikeréért, de november 7-ig ez teljesülhet – mondta az InfoRádiónak Pesty László, az Írdalá.hu kampányfőnöke.

„A célországaink közül a legjobban Spanyolország indult meg és már átlépték az 50 százalékot is, de nagyon ígéretes Litvánia a Baltikumból, míg sajnos a másik két balti tagállam lemaradt. A harmadik favorit pedig Svédország” – közölte.

Az aláírásgyűjtés első határidejét májusban az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbította, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tagállamok által elrendelt utazási és kijárási korlátozások rendkívül megnehezítették az aláírásgyűjtést.

Addig ugyan az online térben több mint egymillió uniós állampolgár támogatta a kezdeményezést, de

csak három országban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában sikerült elérni a jogszabályban meghatározott szintet.

A székely petíció viszont csak akkor lesz érvényes és eredményes, ha ez november 7-ig további négy országban teljesül. A kampány véghajrájában azonban nehézségek adódtak.

„Előbb a Facebook, később az Instagram, és végül a YouTube is letiltotta a fizetett reklámkampányunkat, ezért alternatívákat kellett keresnünk. – tette hozzá Pesty László. – Úgy tűnik tehát, hogy az amerikai techcégek, amelyek ezeknek a platformoknak a hátterében állnak, nem támogatják az európai kisebbségek védelmét.”

Az Írdalá.hu kampányfőnöke úgy véli:

a székely petíció sikeres lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem várt nehézségekbe ütközött a székely petíció a véghajrában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást