eur:
393.75
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
2012. május 2-án egy londoni sajtótájékoztatón készített kép Kate és Gerry McCannről, az akkor öt éve eltűnt lányuk számítógépes utómunkával készített portréjával a kezükben. A Scotland Yard 2020. június 3-i bejelentése szerint új gyanúsítottja van a 13 éve Portugáliában eltűnt brit kislány ügyének. A gyermeknek a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott Ocean Club nevű üdülőközpontjában veszett nyoma 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A brit és a német nyomozók egy német férfi személyében azonosították az ügy gyanúsítottját. A 43 éves férfi jelenleg egy német börtönben van, de 1995 és 2007 között megszakításokkal a portugál üdülőhelyen élt. A tájékoztatás szerint a nyomozók egy telefonhívás alapján jutottak a gyanúsított nyomára.
Nyitókép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Sorsdöntő bizonyítékra bukkanhattak Maddie McCann ügyében

13 évnyi bizonytalanság érhet véget, miután megoldódni látszik a lány 2007-es elrablásának ügye.

Az évszázad rejtélyének is hívott gyerekrablás akkor vett új fordulatot, amikor a rendőrség látókörébe került a jelenleg egy másik ügyből kifolyólag börtönbüntetését töltő Christian Brückner.

A hatóságok sorsdöntő bizonyítékokat találtak a több gyermek eltűnésével, kiskorú szexuális zaklatásával, nemi erőszakkal és prostitúcióval is vádolt férfi ellen egy, a tulajdonában álló, korábban dobozgyárként működő romos épületben – írja a Bors.

A Neuwegers­lebenben található házból közel

8000 darab kép és videófelvétel került elő különböző adathordozókon egy műanyag zacskóba rejtve,

a férfi néhai kutyájának teteme mellé temetve. A felvételek tartalmáról a hatóságok nem közöltek részleteket, de Hans Christian Wolters német főügyész az ausztrál 60 minutes című showban elárulta: bizonyítékot találtak arra, hogy Maddie meghalt.

„Nem vagyok felhatalmazva, hogy bármit is mondjak arról, hogy a képeken rajta van-e Madeleine vagy sem. Nem találtuk meg sem a testet, sem a kislány testének bármelyik darabját, de elég bizonyítékunk van arra, hogy kijelentsük:

a gyanúsított megölte Madeleine McCann-t”

– fogalmazott a szakértő a műsorban.

Az egyetlen nyitott kérdés, hogy hol lehet Maddie holtteste és mikor halhatott meg?

Mint ismert, Madeleine McCann egy portugáliai üdülőhelyen, Praia da Luzban tűnt el 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A német gyanúsított 1995 és 2007 között megszakításokkal a térségben, Algarve régióban élt, néhány évig éppen Praia da Luz és a következő nagyobb település, Lagos között lakott egy házban. Voltak alkalmi munkái, de főleg bűncselekményekből tartotta fenn magát, a többi között kábítószerrel kereskedett és betört szállodákba, apartmanokba.

Madeleine McCannt az eltűnése óta eltelt 13 évben Marokkótól Belgiumon, Svédországon, Kanadán és Dubajon át Ausztráliáig a világ szinte minden pontján látni vélték, de sehol nem akadtak a nyomára.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×