Nyitókép: Alastair Grant

Readingi késes horror: egy éve figyelgette a támadót a brit titkosszolgálat

InfoRádió
2020. június 22. 18:05
A brit kormány „legközelebb nem fog habozni” a terrortámadás gyanúja esetén - közölte azután, hogy kiderült, a hétvégi hármas késelő már rég a titkosszolgálat látókörében volt.

Az angliai Reading város egyik iskolájánál több száz volt diák gyűlt össze a terrortámadásban meggyilkolt James Furlongra emlékezve. A 36 éves történelem- és közigazgatás-tanárt szombaton gyilkolta meg egy menekültstátuszt kapott 25 éves líbiai férfi a város egyik parkjában.

Furlong volt az első áldozat, akit még aznap megneveztek. Hétfőn említették név szerint a második áldozatot, a tanár közeli barátját, a Nagy-Britanniában élő amerikai Joe Ritchie-Bennettet. A 39 éves, egy holland gyógyszercégnél dolgozó férfi 15 éve tartózkodott a szigetországban. Ők és egy harmadik társuk éppen iszogattak és piknikeztek, amikor rájuk támadt a 25 éves Hariri Szaadallah.

A pinknews című, LMBTQ-tematikájú portál szerint a két megnevezett áldozat „büszke meleg férfi volt, akik egyenlőséget akartak mindenkinek”. A gyilkosságok azután történtek, hogy a helyszínen oszladozni kezdett a korábban a fekete egyenjogúságért tüntető tömeg.

A brit kormány hétfőn közölte,

„nem fog habozni” lépéseket tenni a további támadások megakadályozásáért.

Szaadallahot nem messze a tetthelytől fogták el, és először gyilkosság, majd terrorcselekmény miatt vádat emeltek ellene.

A korábban kisebb bűncselekmény miatt elítélt fiatalemberről már egy éve tudott a brit belföldi titkosszolgálat, az MI5.

Virágokat helyez el egy gyászoló az angliai Wokingham egyik iskolája előtt 2020. június 22-én. James Furlong, az iskola egyik tanára életét veszítette a readingsi Forbury Gardens nevű parkban, amikor egy 25 éves férfi késsel megtámadta. MTI/AP/PA/Steve Parsons

Szemtanúk szerint

a támadó „érthetetlen szavakat kiabálva szurkálni kezdte” a földön ülő embereket.

A kiérkező rendőrök rávették magukat és a földre terítették, majd megbilincselték. A támadásban három további ember megsebesült, egyikük kórházban maradt, de stabil az állapota.

Boris Johnson miniszterelnöknek neki is szegezték a kérdést: mit gondol, hogyan kezelték a gyanúsított ügyét? Helyette szóvivője válaszolt, aki azt mondta: „az a nehéz az ügyben, hogy friss, folyik a nyomozás, amelynek során letartóztattak egy gyanúsítottat. Csak a miniszterelnök tegnapi szavait tudom megismételni, hogy felháborít bennünket, ami történt, és részvéttel gondolunk az áldozatokra és szeretteikre... a kormányfő tiszteleg a bátor fellépő rendőrök előtt és folyamatosan kap híreket biztonsági illetékesektől”.

A szóvivő emellett kiemelte, hogy a februári késelések után szinte azonnal leállították a jó magaviseletű, de terrorral összefüggésben elítéltek idő előtti szabadon engedését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A brit titkosszolgálat már tudott a readingi elkövetőről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást