Nyitókép: Pixabay

Újraindul a Ryanair – itt vannak a részletek

Infostart
2020. május 12. 10:53
A fapados légitársaság járatain szájmaszkot kell viselni, de nem ez az egyetlen változás.

Július elsejétől megszokott menetrendjének 40 százalékával újraindul a Ryanair, ha feloldják az Európai Unión belüli közlekedési korlátozásokat és a repülőtereken megfelelő egészségügyi intézkedéseket léptetnek életbe.

Az ír fapados légitársaság naponta ezer járattal tervez, a járvány előtti útvonal-hálózatának 90 százalékán.

A március közepén hozott korlátozások óta a Ryanair naponta harminc járatot üzemeltetett, de júliustól nyolcvan bázisának legtöbbjéről ismét indulnak gépek. A társaság terve az, hogy a lehető legtöbb útvonalán repüljön, kevesebb napi vagy heti járattal, ahelyett hogy csak kevés útvonalon, ám azokon nagy járatszámmal.

A cég az utasokat arra biztatja, hogy a vírus terjedése esélyének csökkentése érdekében kevesebb feladott poggyásszal utazzanak, csekkoljanak be online, a beszállókártyát töltsék le a mobiljukra, vegyenek részt a testhőmérséklet-ellenőrzésen a repülőtereken, és viseljenek maszkot a terminálban, valamint az utazás során. Ahol csak lehet, tartsák be a megfelelő távolságot egymástól – kérik.

A repülőgépek fedélzetét a légitársaság fertőtleníti, a személyzet is maszkot fog viselni.

Változás még, hogy nem lesz készpénzes fizetési lehetőség a gépen, és a mellékhelyiségek előtt tilos lesz sorban állni, azokat csak az utasok kérésére nyitják ki.