Eljárás indult a volt francia elnök ellen

Infostart / MTI
2020. május 11. 20:55
Eljárást indított Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő ellen a párizsi ügyészség egy német újságírónő feljelentése nyomán, aki azzal vádolta meg az exelnököt, hogy egy 2018 végén rögzített interjú során a fenekére tette a kezét - közölte a vádhatóság.

Ann-Kathrin Stracke, a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa március 10-én tett panaszt a 94 éves volt politikus ellen, aki 1974 és 1981 között volt francia elnök. Az újságírónő szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során

háromszor is megérintette a fenekét.

A volt elnök nem kívánta kommentálni az eljárás megindítását.

"Örülök, hogy az ügyészég elfogadta a feljelentésemet és a nyomozás elindítása mellett döntött" - mondta a német újságírónő az AFP francia hírügynökségnek. "Természetesen állok a francia igazságszolgáltatás rendelkezésére" - tette hozzá.

"Azért mondtam el a történetemet, mert azt gondolom, hogy az embereknek tudniuk kell, hogy egy volt francia elnök szexuálisan zaklatott egy újságírónőt, jelen esetben engem, egy interjú után" - hangsúlyozta Ann-Kathrin Stracke, megerősítve a hírt, amelyet a Le Monde című francia és a Süddeutsche Zeitung német napilap hozott nyilvánosságra.

Az eset 2018 december 18-án történt. Az interjú után "kértem egy fotót Giscard d'Estaing-től a kollégáimmal. A fotót az asszisztense készítette el, aki a helyiségben tartózkodott. Én Valéry Giscard d'Estaing bal oldalán álltam a fotózás alatt, a kezét a bal derekamra tette, majd messzebb, a fenekemre csúsztatta és ott is hagyta" - mondta az újságírónő.

A jelenet még kétszer megismétlődött nem sokkal később egy újabb fotó alkalmával, illetve amikor az exelnök az irodájában lévő fotókat mutatta meg a tévéstábnak.

"Megpróbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült"

- idézte fel a történteket az újságírónő, aki a "nagyon degradáló" helyzetből operatőre segítségével tudott csak kiszabadulni, aki egy lámpát szándékosan fellökve végül egy széket helyezett el közéjük.