Nyitókép: MTI/EPA/Peter Foley

Ostrom alatt Európa, bajban a németek és a spanyolok is – a nap legfontosabb számai

Infostart
2020. március 12. 21:39
Olaszországban csütörtökön meghaladta az ezret a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak a száma. Az immár világjárvánnyá minősített vírusfertőzés "epicentruma" Európába tolódott át.

Csütörtökig több mint 129 140 ember betegedett meg a SARS-CO-2 vírustól Kínában és 123 további országban, a halálos áldozatok száma 4750 a Reuters brit hírügynökség összeállítása szerint.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön bejelentette: Kína túl van a járvány tetőpontján. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt hónapban úgy értékelte, hogy a járvány január 23. és február 2. között tetőzött, azóta folyamatosan gyengül.

A kínai külügyminisztérium egyik szóvivője felvetette, hogy amerikai katonák hurcolhatták be a koronavírust Vuhanba, tovább növelve a két ország közötti feszültséget. Kína sértésként fogta fel az amerikai vezetők korábbi bírálatait, akik azzal vádolták, hogy lassan reagált a tavaly elsőként Vuhanban észlelt vírusra, és nem nyújtott megfelelő tájékoztatást.

Európában ugyanakkor egyre rosszabb a helyzet. Olaszországban egyetlen nap alatt 189-cel 1016-ra nőtt a halálos áldozatok száma - közölte csütörtökön a polgári védelem. A Covid-19 járvány által leginkább sújtott európai országban a fertőzöttek száma 12 462-ről 15 113-ra nőtt. A fertőzöttek közül 1258-an gyógyultak meg, 1153 embert intenzív osztályon ápolnak.

Németországban csütörtökig 2155 fertőzést tartottak számon, ez 613 esettel több az egy nappal korábbi 1542-nél. Az esetek legnagyobb részét - 909 fertőzést - Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. A járványban 5 ember halt meg.

A spanyol kormány az oktatási intézmények átmeneti bezárását javasolja az autonóm tartományoknak - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, ahol egyúttal több milliárd euró értékű, a koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági kárenyhítési csomagot ismertetett. Spanyolországban a regisztrált koronavírus-fertőzések száma 2.968, a halálos áldozatoké 84.

Ausztriából csütörtökön a koronavírus okozta első halálesetet jelentették. Bécsben hunyt el egy 69 éves nő. Az országban 302 fertőzöttet tartanak nyilván.

Nagy-Britanniában a csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint 596 páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust, a halálos áldozatok száma tíz. A brit kormány életbe léptette az új típusú koronavírus okozta járvány elleni intézkedési terv következő szakaszát.

Lengyelországban ugyancsak csütörtökre meghalt Poznanban az első koronavírusos beteg, egy 57 éves nő. Az országban 47 fertőzöttről tudnak. Norvégiából, Algériából, Görögországból, Azerbajdzsánból is jelentették az első halálesetet.

Szükségállapotot hirdettek csütörtöktől 30 napra az új koronavírus gyors terjedése miatt csütörtökön Csehországban, A kormány péntek reggeltől megtiltotta a sport- és kulturális rendezvényeket. Csütörtök reggel harminccal - 94-re - emelkedett a fertőzöttek száma az országban, a legtöbb eset Prágában van.

Szlovákiában jövő hétfőtől minden oktatási és nevelési intézményt legalább két hétre bezárnak és lezárják az ország nemzetközi repülőtereit is - jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő. Csütörtökön reggel hat órától Szlovákia egész területén rendkívüli helyzet van hatályban.

Romániában 21 olyan személy ellen indult bűnügyi eljárás, akik egy fertőzött térségből hazatérve nem tartották be a házi karantén szabályait, két személynek pedig a betegséggel kapcsolatos hamis nyilatkozattétel miatt nyitottak bűnügyi dossziét - közölte csütörtökön a kormány által alapított stratégiai kommunikációs törzs.

Törökország, ahol hivatalosan eddig csak egy ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust, március 16-tól három hétig szünetelteti az oktatást a felsőoktatási intézményekben.

Tovább emelkedett az új koronavírusos fertőzöttek száma Szlovéniában, egy nap alatt 57-ről 96-ra - közölte a helyi sajtó csütörtökön.

A fertőzés terjedésének megállítása érdekében a szlovén kabinet hétfőtől az egész ország területén felfüggeszti az oktatást az általános- és középiskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben, továbbá bezárják az óvodákat is.

Kezelhetőnek nevezte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója csütörtökön a világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-fertőzést, leszögezte azonban azt is, hogy mindent meg kell tenni a továbbterjedés megelőzéséért.

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban fejezték ki nemtetszésüket csütörtökön Donald Trump amerikai elnök előző nap hozott döntésével kapcsolatban, amely szerint az Egyesült Államok 30 napra felfüggeszt minden beutazást Európából a koronavírus terjedése miatt.

Különleges megfigyelés alá került Jair Bolsonaro brazil elnök, miután sajtófőnöke, Fábio Wajngarten megbetegedett az új típusú koronavírusban. Wajngarten néhány nappal korábban elkísérte Bolsonarót az Egyesült Államokba, ahol Donald Trump elnökkel is találkoztak az amerikai politikus floridai üdülőjében. Bolsonaro egy repülőgépen utazott sajtófőnökével.

Magyarországon a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében a repülőtereken és a határokon életbe léptetett szigorítások mellett országszerte több, a közlekedést érintő intézkedést hoztak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely szerdán jelentette be, hogy rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet ki a kormány a koronavírus elleni védekezés érdekében. Ennek nyomán ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést a magyar-szlovén, valamint magyar-osztrák határon.