Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

Ferenc pápa "bezárva érzi magát"

Infostart / MTI
2020. március 8. 17:28
A koronavírus fertőzöttjeihez és a betegeket kezelő orvosokhoz, ápolókhoz való közelségét hangoztatta vasárnap Ferenc pápa, aki a járvány olaszországi terjedése miatt nem jelent meg személyesen a Szent Péter téren, hanem videokapcsolatban mondta el beszédét.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy "bezárva érzi magát".

" Nagyon furcsa számomra is, hogy így kell veletek találkoznom, de veletek vagyok, látlak benneteket" - mondta a hívőknek.

Arra kért mindenkit,

tartsa be az óvintézkedéseket, és korlátozza a közösségi találkozásokat.

Az egyházfő a pápai lakosztály könyvtárterméből mondta el vasárnap déli beszédét egyenes internetes közvetítéssel. Általában ennek a teremnek a Szent Péter térre néző ablakából szokta felolvasni szavait a téren hallgató hívőknek és turistáknak.

Ez az első alkalom a Vatikán modernkori történetében, hogy a pápa nem saját betegsége miatt, hanem egészségügyi óvintézkedésből nem a megszokott helyszínen mond beszédet.

Beszéde végén Ferenc pápa közölte, azért egy pillanatra kinéz az ablakon, hogy ő is lássa a hívőket. Ki is nyitotta az ablakot, és kipillantott, a Szent Péter téren állók tapssal üdvözölték. Sok turista nem tudta, hogy Ferenc pápa nem lesz személyesen jelen, és csak a téren felállított kivetítőkön látható.

A Szent Péter tér és környéke egyébként is majdnem teljesen üres volt, pár százan voltak a pápai beszéd időpontjában a megszokott tízezrek helyett. Vatikán területén pénteken szigorították az óvintézkedéseket az után, hogy egy fertőzöttet diagnosztizáltak, további öt személyt pedig karantén alá helyeztek megfigyelésre.

A 83 éves Ferenc pápa programjait, találkozóit is minimálisra csökkentették. Az egyházfő a reggeli misét is hívők nélkül mutatja be a vatikáni lakosztályaként ismert Szent Márta-házban.

A szerdai általános audiencián sem lesz majd jelen a Szent Péter téren, ismét egyenes internetes közvetítéssel mond beszédet.

A szentszéki sajtóközpont bejelentette, hogy

április 3-ig lezárják a Vatikáni Múzeumot,

a Szent Péter-bazilika alatti katakomba és ásatások területét, valamint a pápai állam többi múzeumként működő és látogatható részét. A Szent Péter-bazilikát nem érinti az intézkedés.